Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.12.a/9)
1982-06-14
r n BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT J E L E N T É S /l B K V. beruházásainak időarányos végrehajt tásáróI \ ■ . f I, Az V. ötéves tervidőszakban a BKV. fejlesztési ós beruházási politikáját mind célkitűzésében, mind eszközeiben alárendelte a főváros tömegközlekedési szinvonaLa j avitására vonatkozó párt és állami szervek eLoírásai - nak, Ezért esetenként dolgozóinkkal meg kellett^rtettKÜMle, hogy munkákörülménym és szociális ellátottságuk a lQ&4a~ gyobb erőfeszítés mellett sem tud lépést tar tani az utaskiszolgálás színvonalának emelkedési mértékével és azt, hogy a felmerült pénzügyi nehézségek kovetkezmenyeit az 0^ utazóközönségnek nem szabad megér eznie. Természetesen emellett is törekedtünk arra, hogy jobb munka- es életkörülmények közé kerüljenek dolgozóink és elértük, hogy a fizikai állomány mintegy felénél kedvezőbbé valtak a korábbi körülmények. A VI . ötéves terv szerényebb fejlesztési/ pénzügyi lehetőségei ellenére alapelvünk nem változik, s pénzügyi'eszközeinket úgy csoportosítottuk, hogy az elért utazási színvonal - hanem is az elmúlt idős mértékben, - de tovább javuljon, a megkezdett beruházások mielőbb befej eződj enek, ős a fővárosi tömegközlekedés kedvező politikai hatást gyakoroljon a Icűzosságra. Az eddigi intézkedések és a vállalat elismerései bizonyttották, hogy összességében ennek atfeladatnak el.eget tudunz tenni, s terveink ismeretében - a -jelenlegi mérsékeltebb lehetőségek ellenére - a fővárosi közlekedés a VI. ötéves ^ tervidőszakban sem fog politikai feszültséget oaoznL. 2. A VI. ötéves tervre érvényes beruházási^szj^orj^ Ti' 'Ú'erVez cTl'üIeTTür ő áremelkedések páTtZMfjyj[T1%lAü.g.6i 1-1 -r-H'MWiW" * lír | Az V, ötéves terv célkitűzéseinek maradéktalan megvalósítását - mely egyébként kedvező ütemben haladt - a tervidőszak utolsó kél évében bekövetkezett tanácsi hozzájárulás csökkentése /mintegy go %-os/ és a nem várt mértékű áremelkedések nem tették lehetővé. három nagy vaLLa La ti beruházási munkát kellett felfüggesztenünk, illetve csökkentett ütemben úpi tettnünk /Dél-pesti autóbusz garázs, Szentendre kocsiszín, szociális és oktató Központ/, A VI, ötéves terv összeállításakor a KPU. irányszámai, és a kalkulált forráslehetőségek alapján S.3SI mi L Lló r-t, beruházási kerettel, számoltunk. Ez az összeg az LgQL-tbL érvénybe lépett szabályzók hatására 8.186 millió i-t-ra csökkent |1 __1__Jj ■ ................ 11 I I II ■ II II II ^--------