Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.12.a/8)
1989
r i- 3 _- A Népfront művelje a képviselők szerepeltetését, szervezze beszámolójukat, lakossági találkozóikat. De ne úgy, mint eddig. Ezekre a rendezvényekre főleg a kommunista erőket kell mozgósítani, s elsősorban a fiatalokat. Ahol képviselői beszámolók vannak, a körzeteknek, a munkahelyi pártszervezeteknek az a dolguk, hogy a képviselőt politikailag segítsék. Politikai kultúrát mutasson az MSZMP, s ne hagyjuk a képviselőket magukra.- Tájékoztató a politikai, közéleti centrumok kialakításának előzményeiről. Eloado: Vegh Tibor, Nagy Imre, Bogolyné Szőke Éva pártszervezők. A három pártszervező az Írásos beszámolót szóban is kiegészítette, „melyet a vezetői elfogadott. Ismertették a munka jelenlegi állását, eredményeiket, gondjaikat, terveiket. Nádasdi elvtár3 összefoglalója:- Nádasdi elvtárs eredményesnek Ítéli meg a három pártszervező tevékenységét és köszönetét fejezi ki munkájukért.- A mai naptól a három pártszervezőt minden más munkától mentesíteni kell.- Ebben a munkában a vezető és irányító Sándor elvtársnő, az apparátus szervezetileg oda tartozik.- A három szervezőnek e háíon belüli munkahelyi ügyekben állandó legyen a kapcsolata a két másik kerUleti titkárral.- Mindenkinek legyen ütemterve, mely magába foglalja mit, hogyan, s mennyiben akar meglépni. A munka vége a pártértekezlet napja. Az első dolog: a szervező bizottság személyi összetétele minél előbb alakuljon ki. Ki kell választani„a székhelyet, ki kell dolgozni az ezzel kapcsolatos munkafeltételeket. A meglévő párthelyisáS'eket ilyen szempontból is fel kell mérni. /Politikai centrumok legyenek/. Tisztázni kell a technikai feltételeket, s gazdálkodni vele. /A helyiség bérbeadása pénzt jelent/. Munkájukban a pártszervezők a kerületi programot vegyék alapul, illetve tekintsék alapnak anyagi ügyekben is. Az előkészítő munkából a munkahelyi pártvezetőket ne hagyják ki. Az első megbeszélést a munkahelyi pártvezetőkkel kell bonyolítani. Meg kell állapítani, ki az, aki onnan önálló, állandó pártmunkára körzetbe megy. /Pl. mint a szervező bizottság tagja/. A megbízás személyre szóló legyen, önkéntes legyen. A szervező három állandó partnere: a körzeti titkár, a munkahelyi titkár és a kerUleti titkár. A regionális alapszervezetet jé ötletnek tartja. Az országgyűlési képviselők menedzselése szintén jó. Legyenek a szervezőknek aktíváik. Igen fontos az egyéni, személyes meggyőzés ebben a munkában. Állandó téma legyen az ifjúsági vonal, legyen ifjúsági tömörülés /tagfelvétellel is/. A Népfront körzetek újjászületését hármasban: a pártszervező, I 3 |