Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/7)
1965-11-26
r i 1 Soproni Béla elvtárs, I " Atheneum Nyomda igazgatója: Úgy akarok hozzászólni a mai aktiva értekezlethez, mint gazdasági vezető és nem. mint megtámadott. A referátum közben olyan gondolatom volt, hogy vájjon Csicsay elvtárs nem vállalta-e a "Ludas Matyi" szerepét*A hozzászólások után még jobban érzékelhető, hogy az előadás takarta a meghívóban feltüntetett cimet. Azok a példák, amit Csicsay elvtárs felhozott, de a hozzászólók is megemlítettek csak aláhúzzák azt, hogy az egyesből sok mindent lehet általánosítani, megítélni. A felsorolt hibák arra a gondolatra juttatnak bennünket, hogy vájjon a pártélet lazulásából adódhatott-e az, hogy idáig jutottak ezek a kérdések? A mi üzemünket megvizsgálva tapasztaljuk, hogy a párt tekintélyével van probléma. Pl. A jelenlegi KISZ titkárunkkal mig nem volt KISZ titkár nagyon meg volt elégedve a gazdasági vezetője, elismerte jómunkáját, de a megválasztása után kijelentette, hogy nem tudja használni, mert most mér úgyis csak KISZ munkával foglalkozik. A Központi Bizottság elvetette 56-ban azt az álláspontot, hogy mindenért ami ebben az országban történik csak a kommunisták a fele^ lősek.Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Ki lett moádva a szövetségi politika. A múltkor kaptam egy telefont, állitsd be az elvtársat vezető helyre, majd legalább javítja a párttagok arányát. Izek az elvtársak , nem adták fel a helyes elvet, hogy osztály politikát kell folytatni a párt erősítése és annak megtartása érdekében. Nekem mindegy, hogy kié volt ez a beszámoló, PB., vagy Csicsay elvtársé, nekem sokat adott, jól folyik a tanácskozás a demokratikus centralizmus elvek alapján, felfrissítettük az eddigi határozatainkat és azokban mutatkozó hiányosságokat•Egyértelműen kifejezésre jutott az a megállapítás is, hogy az nem e|ópy, ha valaki párttag. Nem véletlen, hogy ezzel a problémával a TEVÉ-ben is foglalkoztak.De a módszer ahogyan kihozták, bizony nem emelte a pért tekintélyét, de a gazdasási vezetőket sem erősítette meg a munkafegyelem megszilárdításáért folytatott harcban.De megkérdezném attól a szatíra Írótól, hogy vájjon annyi-e a legális fizetése, mint a gazdasági vezetőé, vagy a parttitkéró és dolgozik-e annyit, mint ezek a vezetők? En magam is kiahálós igazgató vagyok.De tudom, hogy az nem jó, mert többre megy az ember szópszóval, sok megértéssel. Ugyanakkor az egészségünk sem megy tönkre, és az segíti a párt keklntélyének növelését és pártunk politikájának megértetését. ®ekem teljesen mindegy, hogy kié volt ez a beszámoló, aktuális kérdéseket vetett fel, mozgósító erővel hatott ránk, és ha ennek a felét valósítjuk meg a gyakorlatban, akkor ennek az aktiva értekezletnek az üzemi munkában is meg lesz az eredménye. ■# í • © . Lz--------------j ____________________________________________________________________________