Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/7)

1957-01-04

r n-11-ami itt történté Dóri: deprimált és azt hitté, 6 húzta el a ravaszt és * hozzátette, hogy vállalja a felelősséget. Az amoráliz és politikai fe­lelősségről van szí), Ez az irányzat felelős azokért az amoralitá3okórt, amelyek Magyarországon történtek. Ezen a téren mi nagy hibákat követt'ink el. Alapjában srubjektivista hibákat. Hogy miből tanulunk és miből nem, marxista szemléletünk szabja meg, sok pozitívuma volt, sok kritika, hangzott el, de ii mégis ^Petőfi pálcáját akarjuk követni és nem a Petőfi körét. Aki ez emberi haladásnak ellensége, bazaáruló még akkor is, ha reggeltől estig a nemz.ti himnuszt énekeli. Kossuthot idézi: "Aki a teljes igazságról lemond, olvan lej tűre mentttetik* hogy saját akaratának sem ura többe. ' Itt láthattuk, hogy hogyan kerültek emberek cselekvéseikkel és gondolataikkal ellentét­be. Ennek a teljes igazságnak jegyében kell egy pártot csinálni, .amely n®®f borzasztóan nagy, amely együtt van a néppel, amely olyan mint a sas szárnya. Legyünk olyanok mint a, sas szárnya, amely viszi a testet és nem válik el testétől. Ha a sas szárnya valamilyen revizienista álláspontra téved, akkor nem viszi előre a sast, Magyarországot nem fogja vezetni a szocializmus felé. Milyen utón járjunk: -egyik ut a győzelemnek az útja, a má­­sik , a másika nemzetközi proletár szolidaritás helyett a nemzeti szét­húzásnak, a nacionalizmusnak az utm. Az értelmiség előtt is a két ut áU. Szskfii Gyű8a: egy ut van, a. szocializmus támogatárának az útja# Somogy i_Vi lmo s n é _ a 1 y t ár snő j_ A Központi Vezetőség határozatában foglaltak nem egészen felelnek meg a valóságnak, nem hittem el Nagy Imréről,hogy ilyen jelszavakat adott volna ki .Köztudomású, hogy akinél a fegyver van, annál van a hatalom. Ez október 23-tód, kezdettől fogva az ellenforrada­lomnál volt. Nagy Imre bűne, hogy nem vette észre, kik azok a tömegek, akik mögötte vannak? Azért megbocsáthatatlan ez, mert ezzel olyan embe­reket rántott maga köré, akik nem ellenforradalmat akartak, hanem mag ^ akartak szabadulni egy káros vezetés hibáitól és s ocMizmust akarnak építeni. Felháborította a Hétfői Hírlapban Boldizsár Iván cikke Nagy Imrével kapcsolatban .Reagálni kellett volna r.% ilyen tál rmya lés rn, kü­lönösen akkor, amikor évek óta harcot hirdetett a személyi kultusz ellen. Azt bizonyítja mindez, hogy mindért jószándék ellenerő, a megmozdulásnak a lényege ellenforradalom volt. Ez azért döntő kérdés, mert a társadalom minden rétegében ez z egyik lóg jobban vitatott kérdés. MSZMP-be való belépés kérdése: türelmesnek kell lenni. Nem szabad elítélni azok'i t,akik ma még nem léptek be, Teljes mértékben egyetért arzal, hogy tűre lemre, m-gortésre van szükség. De 'azért egy dolo. gal tisztában kell lenni. Ma délelőtt beszélgetett az egyik szer­kesztővel, aki mé~ nem lépett be, még bizonytalan. Beszélgetett vele a kinai ci kről, s egyszer csak felsóhajtott ez illető ős azt mondta:mond, nem lehetne a Kinai Pártba belépni? Azt állította, hogy oda azért érde­mes belépni^ mert ott soha nincs tévedés. Nagyon sok olyan tagja van az MDP-nek, aki érdemes arra, hogy most is tag legyen,de ezekkel "szemben nem csak türelmesnek kell lenni,hanem meg kell magyarázni neki, hogy minden becsületes kommunistának,aki dolgozni akar "a pártért, az MSZP- ben a helye. Halász László elvtársi . ,, ,,,, . .. — ------------.———— Geao álláspontjával szeretne vitatkozni. Nagy I—-------------------------------------------------------------------------^----------------------------------------------------— i

Next

/
Thumbnails
Contents