Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1988-06-21

r” n - 5 -Oól fogták össze a csoportok munkáját, s arra összpontosítot­tak, hogy a tananyag elméleti igényességgel kerüljön feldolgozás­ra. A csoportok a foglalkozásokat éves ütemterv szerint tartották, de különböző okok miatt gyakran előfordult, hogy a foglalkozáso­kat az előre ütemezett időponttól eltérően tartották. A részvétel nagy szóródást mutat (30-120%), átlagban a 70% volt a jellemző. Év elején az oktatást nehezítette, helyenként komolytalanná is tette a tananyagok kései megjelenése, A tankönyvek és a füzet­sorozatok nagyobb részéről egyébként is kritikusan vélekednek az oktatás résztvevői. Úgy értékelik, hogy nem tartanak lépést a változással, (az utánnyomásnál meginkább), a füzetek cime megtévesztő, igy az előre ütemezett témához alig használható. (pl. "NOSZF történelmi jelentősége"). Sónak Ítélték viszont a "marxizmus-leninizmus alapjai" ós "életünk ós az erkölcs" c. szemináriumok tananyagait. Az előző évhez viszonyítva előrelépés történt az oktatást segitő és színesítő eszközök (videó, film, hanganyag, írásve­títők, stb, ) használata terén, de a propagandisták többsége - objektív és szubjektív okok miatt - még mindig csak a hagyo­mányos módszereket alkalmazza. Egyre több propagandista módszerében a korábbi "tanítást" fel­váltja a "közös problémamegoldás". / A nyitottabb, rugalmasabb módszer lehetővé tette, hogy a tema­tika mellett, vagy esetenként helyett aktuális kérdések, fon­tosabb döntések, határozatok is megvitatásra kerültek. Mind­ezekre a résztvevők körében nagy volt a fogadókészség. A viták tapasztalataiból megállapítható, hogy a hallgatók problémaérzékenysége tovább nőtt, több volt a szélsőséges vé­lemény. Ugyanakkor magyarázataink nem minden esetben voltak kielégitőek, sőt egyes területeken elbizonytalanodás is ta­pasztalható volt. (pl. "szocializmust épitünk-e még egyálta­lán?) ' u — ---

Next

/
Thumbnails
Contents