Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1987-06-23

r n A tömb rehabilitálásának üteme lelassult, mivel a lakások kiüritése a megfe­lelő beköltözhető cserelakások hiányában a tervezett ütemben nem végezhető. Emiatt a tömb VII. ötéves tervi tervezett befejezése előreláthatólag 1 évet eltolódik. A tömb kiürítésének adatait lásd az V. sz. mellékletben, költségadatait a 24/6. sz. melléklet tartalmazza. 1 1“'tó*'tó',v 16-os tömb tervezés, előkészítés- A szanálási dokumentációt VÁTI készítette el, melyet a Főv. Tanács Szaná­lási Bizottsága 1986. VI. 5-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a tömb szaná­lási javaslatát.- A VII. kér. Tanács VB a tömb programját 1986; VII. 9-én megtárgyalta és azt a munka alapjául elfogadta. - - ,- A kerület vezetése a lakossági fórumot 1986. VIII. 4-én megtartotta.- Az 1936. IX. havi Fővárosi Vezetői Értekezlet a program előterjesztését meg­tárgyalta és szükségesnek tartotta a program egyszerüsitését és a költségek csökkentését. A program egyszerüsitését és a költségek csökkentését elvégezve a módosított programjavaslat f. év februárjában elkészült, és 1987. III. 16-án tanácsel­nöki aláírással került IKÉF-hez leadásra. A beküldött felterjesztésre a mai napig észrevétel nem érkezett. I rti""".' tervengedélyeztetés: A tömb 10 db IKV kezelésű épületéből 6 db szerepel az éves címjegyzékünkben. Ebből a Wesselényi u. 28. sz. épület bontására megkaptuk az engedélyt, a Nagydiófa u. 27. bontási engedély kiadása a jelenlegi gyakorlat szerint a Vezetői Értekezlet állásfoglalása után történhet. Ennek alapján a további 9 epület engedélyeztetése is csúszik. kiürités: A tömb 51 véglegesen kihelyezendő lakásából eddig 2 épületből (Wesselényi u. 28., Nagydiófa u. 27.) 12 bérlő költözött ki. Egy bérlő életveszély miatti kihelyezése folyamatban van. További kiköltöztetés csak építési engedélyek birtokában végezhető. | kivitelezés: A tömb 10 db IKV kezelésű épületéből a Wesselényi u. 28. sz. épület lebon­tása megtörtént. A felújítandó épületek munkáit a tömb VII. ötéves tervi befejezése érdekében be kellett indítani, melyet 5 épületnél versenytárgyalás utján biztosítottunk. A kivitelezés folyamatban van, de ennek során csak azon munkákat végezhetjük, amelyekhez nem szükséges építési engedély. Az építési engedélyek beszerzési késedelme miatt ezen épületek felújításának befejezése 1988. évre áthúzódik. | —----—---—I I ___________________________________________________________——■

Next

/
Thumbnails
Contents