Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1987-04-21
[ j- — ■9- 6 -Javasoljuk: A Párt- Végrehajtó Bizottság 1983. november 22-i ülésén elfogadott határozatát továbbra is tartsa érvényben. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett és a Magyar Ellenállók, Antifasiszta Szövetség tagjait, evenkent egy alkalommal a kerületi Pártbizottságon aktuális politikai és várospolitikai kérdésekről tájékoztatni. © 1 .ÉV © Javasoljuk ezeket a határozatokat továbbra is érvényben tartani. Szükséges azonban megjegyezni, hogy az. utóbbi határozati pont az elmult évben nem lett végrehajtva. Javasoljuk: 1 I A Párt- Végrehajtó Bizottság kezdeményezésére, hogy az idős, beteg elvtársak lakáscsere megoldásával Budapest Pőváros Tanács VB Lakásügyi Főosztálya kiemelten foglalkozzon. Ugyanis ezek az elvtársak egészségi állapotuk miatt, - sziv és asztmatikus betegség - kényszerülnek arra, hogy kényelmes lakásukat jobb levegőjű csendesebb könyékre elcseréljék. Két elvtársunknak három éve benn van a kérelme és még nem rendeződött. I Kérjük, hogy a Párt- Végrehajtó Bizottság javasolja, hogy a Budapesti Pártbizottság által évente 1 fő részére biztosított Szovjetunióbeli jutalomutaknál lehetőség szerint a feleség, vagy a férj is mehessen. . fan cO~>tó Sándor Sándorné PB titkár