Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1987-03-03
— 2 — Az Építésügyi Tájékoztatási Központ feladata az ágazat tudományos és műszakii info^á» ciókkal való ellátása, az innovációs folyamatok kibontakoztatásának az építési ismeretterjesztés; összefoglalóan: hatékony közreműködés a tájékoztatás és m szaki propaganda eszközeivel a kiemelt ágazatpolitikai és gazdasági célok megvalósításában. Ez a Tevékenység különösen nagy jelentőséget kapott az MSZMP XII\l kongresszus határozatai tükrében, amelyek az információellátás folyamataira is u, feladatok megfogalmazását tették szükségessé és több irányban - politikai, gazdaság, és szakmai téreivegyaránt - adtak határozott útmutatást. Az ennek jegyében megkezdett munkát erősített KB 1986. novemberi határozata, illetve az 1986. december 28-i á'lásf°9lalása J* fejlődés meggyorsítására és a tudományos kutatás eredményességének a társadalmi-gazdasági haladás meggyorsításának folyamatában -mint első sorban mfa struk túrát - az ÉTK sajátos tevékenységét a korábbiakhoz képest fontosabbá, »straté9,a' jel legűvé tették és ez az ÉTK kollektívája egészének egyetértésével találkozott. E felefőss gteljes feladat a vállalat társadalmi és gazdasági folyamataiban pozitívan éreztette hatását és az elmúlt időszak eredményeit is figyelembe véve hozzájárult a pozitív, tenn.akaró légkor k'A3 tudományos-műszaki tájékoztatás iránti igényeket elsősorban az építési piac alakulása, a kutatási fejlesztési tevékenység határozza meg. Az elmúlt időszakban az építési piac stagn - f lása, a vállalatok K+F tevékenységének alacsony színvonala következtében - aTM>Yet a r°** szül értelmezett takarékosság is erősített - az információk iránt, igény v'sszaesett.E környezeti tényezők a szabályozórendszer szigorodásával együtt részben behatárolták a mozgásterét". Ebben a helyzetben - a politikai és társadalmi szervek támoga ásáva és cselekvő részvételével - alakította ki a vállalat azt a stratégiát amely már a VI. o éves teTM befejező időszakában körvonalazódott és a VII. ötéves tervben oltott markáns formát Ennék középpontjában a szakmai feladatok kielégítése áll a piac, viszony01*0*^ igazodó (és részben azt alakító) rugalmas alkalmazkodással úgy, hogy közben a vállalati hatékonyság javuljon Ez - az információ gazdasági hatásának közvetett volta és információs kultúránk elmaradottsága miatt - sokrétű és bonyolult folyamat, melynek kibontatkoztatását azonban éppen az 1986. évi KB határozat, illetve állásfoglalás feltétlenül gyorsítani fogja. Az 1986. évi szakmai (termelési) munkában a tudományos-műszaki tájékoztatás területén nagyobb ráfordítással és új dokumentumbeszerzési források bekapcsolásával az ál omány gyarapítását megközelítően szinten tartottuk. A részben megújult, illetve uj t p számítógépes információs szolgáltatásaink a kiemelt gazdaság, és ágazatpolitikai célokat (lakásépítés, fenntartási építés, anyag- és energiatakarékosság stb) segítették A lehetőség.*■ két újabb külföldi adatközpontok közvetlen elérésével bővítettük, de gondot jelent, hogy felhasználók igényei csökkentek. A szakmai ismeretek terjesztése érdekében több mint 30 szakkonyvet, a vállalatok vállalkozási készségét elősegítendő négyféle árképzési segédletet 57 kötetben jelentettünk meg ■ kielégítettük a megrendelők nagyvolumenű katalógus és egyéb - gyakran igen rövid h ld A fafakfamTfaandában gazdaságilag és részben szakmailag is eredményes a kiáliítási tevékenység. A film- és videogyártás, a fotó- és mikrofilm-készítés részben objektív okok (pl. nyersanyaghiány), részben a nem kielégítő marketing munka, rugalmatlan vezetés. szemlélet stb. miatt stagnál, nem kellő hatékonyságú. A lakásépítés segítése, a magánépítők tájékoztatása kiemelt feladatunk. Mivel e tevékenységünkkel fontos gazdaság- és társadalompolitikai feladatok teljesítéséhez járulunk hozzá, L- «J ......... 11 ii i . . m ----------