Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1986-03-04
A fluktuáció éa a túlterhelés miatt a munka színvonala is csökken. A hiányzó létszámot a toborzás jelenlegi feltételei mellett nem képesek feltölteni. A túlterhelés visszahat a munka színvonalára és eredményességére és emiatt a rendőri tevékenység visszatartó ereje sem érvényesül megfelelően. Az állomány főleg fiatalokból és a nyugdíj előtt álló idősekből tevődik ki. Hiányzik a legmunkabiróbb középkorosztály, amire pedig a legnagyobb szükség lenne. A személyi állomány összetételét alapjában véve egy kontra szelekció alakítja. Aki jön és jelentkezik és ha nincs ellene különösebb kifogás, az lesz rendőr. A nyomozók minden előképzettség nélkül állnak munkába és ezek betanítása is a meglévő állomány feladata. A személyi állomány többsége erején felül produkál, rendkivül áldozatkészen és magas fokú hivatástudattal végzi munkáját. Döntően ennek köszönhetők a Kapitányság előterjesztésében szereplő számszerűleg is igazolt eredmények. A végrehajtott személycserék a parancsnoki állományban is kedvezően hatottak a munka eredményességének a javulására. A munkaszellem alapjában töretlen, de van elkeseredettseg is az állományban, főleg a köiuoyen élők és az indokolatlan nagy jövedelmet élvezők láttán, akikkel munkájuk során találkoznak. Az erkölcsi, morális helyzet javuló, az ittasság is csökken, Rendőrbünözés a kerületben nem fordult elő, kirívó fegyelemsértések nem történtek az elmúlt időszakban. A felelősségrevonások szigorúak, elég nagy számuak, ami nincs mindig arányban az állomány teljesítményével és munkaszellemével. Egyes parancsnokokat érintő felelősségrevonások is történtek. A fegyelmi büntetések következményei anyagilag is elég súlyosak, emiatt az emberek úgy érzik, hogy ezek nem elég nevelő célzatúak. A felelősségrevonások során egyesek, nem érzik elég emberinek a parancsnokok fellépését és a pártszervezetek bevonását sem tartják megfelelőnek. Állandóan a fejük felett érzik a fegyelmi felelősségrevonások veszélyét és ez sokakban biztonságérzetük gyengüléséhez vezet. I teL— |U---------~tJ- 4 -