Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1986-02-04

menyeztek. A párttagok többsége példamutatóan vett részt a verseny­ben. A pártszervezetek eredményes kapcsolatot alakítottak ki a szak­­szervezettel, KISZ-szervezettel, társadalmi szervezetekkel. Az együt­tes tevékenység eredményeképpen a feladatok konkretizálása, a ver­senyfelhívások közzetetele, a szabályzatok korszerüsitése, a köve­telményrendszerek felülvizsgálata időben megtörtént. A kerületi pártbizottság az elmúlt időszakban is több alkalommal tekintette át egyes vállalatoknál és szövetkezeteknél folyó munka­­versenymozgalom tapasztalatait. Több alkalommal került sor végre­hajtóbizottság előtt szóbeli tájékoztatóra, ahol a vállalatok számot adtak munkaverseny eredményeikről, munkájukról /PIÉRT, Patyolat, COMPACK, Athenaeum Nyomda, Erdei Termék Vállalat, Egyetemi Nyomda, FŐKÉRT, Fővárosi Ruhaipari Vállalat, VETŐMAG, AMFORA, Szövetkezeti PB/. £eszességében a kongresszusi versenymozgalom több vállalatnál ki­magasló eredményeket hozott. A nehéz gazdasági körülmények ellenére a szocialista brigádok kezdeményező munkája nyomán növelni tudták eredményeiket. Megteremtették azokat a gazdasági és szociálpoliti­kai alapokat, amelyről megalapozottabban kezdhetik a VII.ötéves terv­időszakot, az 1986-os esztendőt. Azoknál a vállalatoknál, ahol az eredmények mérsékeltebbek maradtak, ott is komoly, áldozatos munka­vállalást, helytállást tanúsítottak a brigádok, kollektívák. A kongresszusi versenymozgalom ismételten bebizonyította a szocialis­ta munkaversenymozgalom létjogosultságát, gazdasági és közösségfor­máló erejét, eredményességét. Feladatok: 1./ A pártszervezetek vállaljanak kezdeményező szerepet abban, hogy a munkaverseny konkrét céljai, formái és ösztönzési módjai lé­pest ^tartsanak a gazdasági körülmények változásaival, legyen fejlődést elősegítő ösztönző szerepük. 2./ A partszervezetek segitsék, ösztönözzék a gazdasági vezetőket, a verseny szervezőit, hogy a munkaversenymozgalom feltételeit biztosítsák és a folyamatosság az elkövetkező időszakban is megmaradjon. r ~i- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents