Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1985-04-23
r ~\- 20 -6./ Az egységes cselekvés feltétele a pártfegyelem erősítése# Minden pártszervezetben, a part valamennyi tágjánál következetesebben törekedni kell a párttagsággal jaro követelmények teljesítésére. Egyes pártfegyelmi vétségek növekvő tendenciája miatt nagyobb gondot kell fordítani a megelőzésre. Ezzel együtt erőteljesebben fel kell lépni a kötelezettségeiket elhanyagolókkal, a kommunista magatartástól idegen cselekedetekkel szemben. 7./ A párt utánpótlásának biztosítása valamennyi kommunista állandó, felelőssegteljes feladata. El kell érni, hogy a pártépités a pártmunka szerves részévé váljon. Törekednünk kell a politikailag helyes és szükséges arányok kialakítására, különös tekintettel a fiatalok párttaggá nevelésével. A minőségi követelményeket érvényesítve a társadalom minden rétégéből a legjobbak felvételére kell törekedni. A párt természetes utánpótlásának kell tekinteni a KISZ, a szakszervezet, a társadalmi és tömegszervezetek, mozgalmak aktivistáit, a szocialista brigádok vezetőit és tagjait, a tudomány, a kultúra és az egyes szakmák tekintélyes művelőit, kiemelkedő személyiségeit. 8./ Tovább kell erősíteni a káderpolitikai elvek és a gyakorlat összhangját, növelni kell a kádermunka demokratizmusát és nyíltságát. Nagyobb számban kapjanak vezetői megbízatást a magasszintü szakmai műveltséggel rendelkező, a párt politikája mellett bátran kiálló, ideológiailag érzékeny, erkölcsileg kifogástalan, megújulni is képes káderek. Növekedjen köz-L. — J ‘ ......... ■ - - 7 1 T ■ r — m