Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1985-10-01
Gimnázium A fővárosi 33,3 tanulóval szemben a Madách gimnáziumban 35# tanuló? van egy osztályban. Tavaly 600, idén 628 tanulóval dolgozóik. Az első osztályosok száma 155, 38,7 egy osztályra jutó átlag. Igen szeretnék ennhk szinvonalrontó hatását elkerülni azzal, hogy az orosz és angol 'nyelv mellett, az ilyen nagy lét szál".'; osztályokban a matematikát is bontott csoportban tanítanák. Ennek kettős akadálya van: a mát matika tanár hiány, ill. ennek pénzügyi kihatása csak a kerületi bértartalék terhére történhet. A VII. ötéves tervkoncepciónkban a tanulói létsáámváltozásra az alábbi megoldásokat tervezzük: 1 óvoda építése a 23-as tömbrehabilitáció keretében,mely a beköltöző fiatalabb családok gyermekeinek ellátását, valamint a legrosszabb lakásóvoda megszüntetését segíthetné elő. £ általános iskola bővítése. A Dohány u.32-»ben a gyakorló iskolai funkciók jobb ellátása és ezt Ssükségessé teszi. Az Alsóerffősor u. bővítése, melyben az étkeztetés, testnevelés, gyakorlati oktatás jöbb körülmények közé helyezésével, tanterem szabadulna fel, azzel a testületet évek óta próbára tevő Jsúfoltság csökkenthető lenne. Madách gimnáziumnak 2 évente egy-egy osztállyal kell többet indítania, eneek elhelyezése a zeneiskolában, ill. a dolgozók általános iskolájában lehetséges, mint szükségtantermekben. 3*./ Pedagógus közösségek A fővárosban a képesitésnélküliek aránya 7,3%, nálunk 4,5%. Az ellátottság jónak mondható. Tavaly 17, idén 2o képesitésnélküla pedagógus van, ebből 7 óvónő, 13 tanitőnő. Utóbbiak közül már 9-en tanulnak, valamennyien napköziben, vagy iskolaotthonos osztályban teljesítenek szolgálatot. _ ^ . . , _ . - . . . - .... . r n- 7 -