Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1985-09-03

r n Hozzászólt: Futás Józsefné mindkét vállalatnál az elmondottak alapján terv­szerű, szervezett munka folyt az uj vállalatirá­nyítási rendszer bevezetésével kapcsolatosan. Az ÁPISZ-nál nehezebb a helyzet, mert uj igazga­tó kerül a vállalat élére. Késve történ#a pályá­zat kiirás, a ez nehézségeket okoz az előkészitő munkában. Megállapítható, hog^; a pártszervezet, szakszervezet és az előkészitő bizottság munkája összehangolt. A pártszervezetben azonban nem csu­pán tájékoztatásra van szükség, hanem a kommunis­tákat el kell igazitani, hogy a pártvezetés dön­tése után képviseljék annak állásfoglalását a kül­döttgyűlésen és a választáson. A pártszervezet működtesse a kommunista frakciót a cél érdekében, legyenek komoly beszélgetések a vállalat dolgozó­ival. A párttagok aránya vonatkozásában az APISZ- nál jobb a helyzet, az Offszet Nyomdában viszont erre a kérdésre jobban oda kell figyelni. Egyéni beszélgetésekre, agitációs munkára van szükség, enélkül nem lehet eredményt elérni. Eddig jól ment az uj vállalatirányítási rendszerre való át­térés munkája a kerületben. Reméljük a továbbiak­ban is eredményes lesz. Nádasdi elvtárs összefoglalója:- A két beszámolóból megállapítható, hogy tervszerű, szervezett munka folyt, a pártszervezet és a szak­­szervezet között megfelelő az összhang. A VB megálla­pítja, hogy a beszámolók és a tapasztalatok alapján megfelelő ütemben ós munkával folyt az előkészítés, az előirt szabályoknak megfelelően.- Felhivja a figyelmet, agitáljanak éa győzzék meg a párttagokat és pártonkivülieket, hogy az előkészitő bizottság által javasoltak megfelelnek a vállalat érdekeinek, munkaköveteIményeinek.- Az ÁPISZ-nál a kiválasztott személyt támogatni kell. Az Offszetnél Burger elvtársat szintén. A kommunis­táknak szervezetten kell dolgozniuk. Szóval és sza­vazattal történő kiállással a pártonkivülieket is meg kell győzni.- A szakszervezet érettségét bizonyítja a közreműködés. A jelölteket buzdítsa, erősítse a kapcsolatot a dol­gozókkal. Reméljük, a hagyományok folytatódnak.- A VB megköszöni a két vállalat beszámolóját, és eddi­gi munkáját. A beszámolót jóváhagyólag tudomásul ve­szi. Fővárosi Finommechanikai Vállalat, Laczkovics József párttitkár: A Fővárosi Tanács 1985. január 8-i ülésén döntött# tanácsinál - lalatok uj irányitási rendszerbe sorolásáhól. A vállalati párt­­szervezet a kiadott útmutató szerint látott munkához. Február 17-én pártvezetőségi ülésen ütemtervet dolgoztak ki a munkavég-1= --------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents