Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1984-01-03

r ~i- 8 -gából adódó és annak megfelelő összetételű tag­felvétel realizálására. A párttaggá nevelő mun­kában növelni kell a kommunisták személyes fe­lelősségét, *- Figyelmünket alapvetően a káder- ós személyzeti munkára, a káderpolitikai követelmények érvénye­sítésére kell hogy fordítsuk. A PB, a pártszervek és alapszervezetek a társa­dalmi és helyi politikai érdeknek és szükséglet­nek messzemenő figyelembevételével, emberségesen, de határozottan kezdeményezzék az indokolt kádei cserék lebonyolítását.- A PB, pártszervek és alapszervezetek az év során tekintsék fontos feladatuknak a tömegszervezetek és mozgalmak, kiemelten a szakszervezetek munká­jának fejlesztését, munkamódszerük, munkarendjük mai követelményekhez történő igazításának segíté­sét. Ennek érdekében minden szinten napirendre tűzzük a KB 1983. októberi határozatának feldol­gozását, sajátosságainkra adaptáljuk a határozat­ból fakadó, a pártszervezetekre háruló feladato­kat.- Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a !<ISZ-vá­­lasztások szervezeti és politikai előkészítésére, a választások lebonyolításának segítésére. Munkánk előterébe kell állítanunk az ifjúságpoli­tikai határozat megismertetését, megértetését ós széles körű tudatosítását, a mai igényekhez iga­zodó további feladatok kimunkálását.- Törekszünk az állampolgári fegyelem további erő­sítésére, a lazaságok elleni fellépésre, a tör­vénybe ütköző cselekedetek megelőzésére és visz­­szaszoritósára, az állami szervek munkájának ja­----------------------------------------------------------------------------J

Next

/
Thumbnails
Contents