Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1984-01-03

r n- 5 -és kedvezményessé tételével. A művészeti területen végzett politikai munkában törek­szünk a marxista eszmeiség Következetesebb érvényesi­tésóre. Fokozzuk a művészeti pártszervezetek cselekvőkópesse­­gét. kommunistáinak a pártoni,iVüliek körében végzett tomegplx­­munkáját, hogy elsősorban saját munkájuk jobb, erdemio megszervezésével váljék tevékenységük mindenki, de el­sősorban a fiatal művészek, alkotók számára vonzóbbá. 2./ Gazdaságpolitikai munkánk középpontjában továbbra is célkitűzéseink elérésének ösztönzése, a helyi feladató< kimunkálása ós végrehajtása áll. Alapját a Központi Bi­zottság 1933. december 7-i ülésén elfogadott dokumentum adja, amely megerősítette gazdaságpolitikánk eddigi tö­rekvéseit, ezen belül is megfogalmazta a fizetőképessé­günk megtartásának, a külkereskedelmi egyensúly javítá­sának elsőbbséggel bíró céljait. Ez vált alapvető fel­tételévé életszínvonalunk megőrzésének is. Mindezen követelményeknek akkor tudunk eleget tenni, ha a vállalatoknál, szövetkezeteknél dolgozó kommunisták, pártszervezetek politikai követelményként fogalmazzák meg saját maguk, s a vállalati kollektíva számára egya­ránt az eredményesebb, fegyelmezettebb alkotó munkát. Pártszerveink és pártszervezeteink a főbb gazdaságpo­litikai tendenciák, a helyi viszonyok és lehetőségek folyamatos elemzésével és befolyásolásával az érdekek elvszerü egyeztetésével kezdeményezzék és ösztönözzék:- az ipari vállalatok, szövetkezetek területen a termékszerkezet korszerűsítését, a jovedelernterme­­lo és versenyképesség javitását, U d— ©I---------. ■ ■■ --------------------------------r— --------to—ra

Next

/
Thumbnails
Contents