Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1984-02-14

r ■=! a it 2 ■ m Eredményes munkakapcsolatot alakitott ki a kerület vállalatai, intézményei, sportegyesületeivel a kölcsönös előnyök alapján. A kerület társadalmi és tömegszervezeteivel kötött együttmű­ködési megállapodásokban foglaltakat az ESE következetesen és folyamatosan valósítja meg. Munkája még eredményesebbé tétele érdekében: 1/ Erősítse társadalmi kapcsolatait a lakóterületen működő társadalmi szervezetekkel, mozgalmakkal: a lakóterületi politikai körzetekkel, Hazafias Népfronttal, KISZ-szel, valamint a középfokú tanintézetekkel, és az Almássy­­tóri Úttörő ós Szabadidő Központtal.- Tevékenységében társadalmi aktivista hálózatát bővítse, törekedjen a fiatalok nagyobb arányú bevonására, a jó munka elismerésére fordítson több figyelmet •- Az országos sportnapok előkészítésében, a mozgósításban az eddigieknél hatékonyabban vegyen részt.- Törekedjen - annak szem előtt tartásával, hogy elsőrendű feladata a lakóterületen élő emberek mozgásigényének ki­elégítése - a sportegyesülettel nem rendelkező üzemekkel, vállalatokkal, intézményekkel a kapcsolatok erősítésére a kölcsönös érdekeltség alapján. Az 1979. március 27-i KB határozat végrehajtásának áttekin­tése keretében készüljön összesitő felmérés arról, hogy az üzemeknél, intézményeknél, vállalatoknál a pártszervezetek miképpen hajtották végre a tömegsportra vonatkozó pártha­tározatból adódó feladatokat. A határozatot kapriák:- Bp. PB KAO MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT- kér. PB titkárai Vll.ker. VÉGREHAJTÓ BIZOTT­- Bp. Testnev. és Sporthiv .elnöke SÁGA- kér. Tanácselnök-helyettes- ESE elnöke- Határozatok nyilvántartója I

Next

/
Thumbnails
Contents