Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1984-12-18

r “-J- 1 -I. Erzsébetváros társadalmi viszonyainak alakulása A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa óta Erzsébetváros dolgozói, lakosai, városrészünk kommunistái ered­ményesen munkálkodtak a kerület, a főváros és az ország előtt álló feladatok megvalósitásáért, a párt politikájának végrehaj­tásáért. Munkájukat a korábbiaknál és a feltételezettnél is nehe­zebb körülmények között, a legszigorúbb követelményeknek megfelel­ve végezték. Az elhúzódó gazdasági válság, a feszült nemzetközi helyzet és a burzsoá propaganda megélénkült támadása, melynek cél­ja az enyhülési folyamat megállitása és visszaforditása volt, je­lentős mértékben megnehezitette politikai munkánkat. A megváltozott feltételek között tevékenységünknek jó irány­­mutatást adtak a XII. pártkongresszus, a budapesti és a kerületi pártbizottság határozatai, valamint a Központi Bizottság 1983. április 12-13--i értékelése. A párt politikai irányvonalát követ­ve gyümölcsöző, hatékony együttműködés alakult ki a kerület dol­gozói és lakói, a párttagok és a párton kivüliek között. E cse­lekvő egyetértés nyilvánult meg a lakosság valamennyi rétegénél felismerve, hogy közös céljainkat csak közös akarattal valósít­hatjuk meg. 1./ A kerületi pártbizottság tudatában volt és van annak, hogy a gondokon felülkerekedni, a továbbfejlődés útját járni

Next

/
Thumbnails
Contents