Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1982-01-05

b./ Gazdasági, politikai tevékenységüket as anyagi folyamatok alap­ján az összefüggések éa kölcsöhantások figyelembevételével vé­gezzék. Egyszóval, hogy dialektikus és történelmi materialista módon gondolkozzanak éa tevékenykedjenek, o./ Tudatosan törekszünk, hogy osztályonként néhány elvtáraat pro­pagandistává neveljünk. Céljaink eléréséhez mindenekelőtt a tananyagban rejlő lehetőaágekat használjuk fel. A tananyag megértésének alőaegitáaére ábrákat, gra­fikonokat, táblai rajzokat, a napi életből vett példákat használunk fel. Javasoltuk a hallgatóknak, hogy váaárolják meg a Budapesti Ok­tatási Igazgatóság által készített szemláletető anyagot. A tananyag elmélyítése céljából a nagyobb előképzattaéggal rendelke­ző hallgatókat megbíztuk, hogy a foglalkozáson agy-agy magadott klasszikus irodalom-részt ismertessenek. Ez segítség azok számára la, akik azt nem tudták megfelelően feldolgozni. Egy-egy irodalmi sze­melvény jegyzetelésének gyakorlását is megszervezzük. Felkészítünk hallgatókat, hogy egy-egy anyagrész tárgyalását nyitó felelettel vezeaaanek be. Ilyen feladatot olyan hallgatóknak*la adunk, akik bá­tortalanok, keveset szerepelnek. Egy-egy ilyen előkészített felszó­lalással növeljük önbizalmukat. A szemléltető kabinet létrehozása lehetővé teszi, hogy minden osztály legalább kát-három alkalommal a kabinetben tarthassa e foglalkozást. Itt mód lesz a modem szem­léltető eszközök felhasználására. Ebben a tanulmányi évben a dolgozatírás sajátos módszerét vezettük be. Irodalmi részt adtunk meg elemzés céljából a hallgatóknak. A feladat az volt, ismerjék fel milyen filozófiai irányzatot tartal­maz a megadott idézet, valamint a megadott részlet hogyan függ össze a filozófia alapvető kérdésével, éa hogyan ad választarra. A hallgatók érdekesnek találták a feladatot, a nagy többség teljesen helyesen oldotta meg. Többen megjegyezték, hogy ezután szépirodalmat is másként fognak olvasni. A tapasztalatok alapján ezt a módszert tovább fogjuk alkalmazni. V U — zj r n ■ 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents