Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1981-12-15

Magyar Szooialista Munkáspárt Budapest,*5®}* 28. jq. lcer. Bizottsága _ ^ Látta: JELENTÉS a párttagság fegyelmóről és a Fegyelmi Bizottság munkájáról A XII* kongresszus határozataiból kiindulva a VII* kerületi Pártbizottság Fegyelmi Bizottsága a párt egységének, rend­jének, tisztaságának, fegyelmének védelme érdekében tevékeny­kedett. A XII* kongresszus úgy értékelte a párt helyzetét, hogy a pártfegyelem szilárd, a párt egységes. Azt is hangsúlyozta, hogy a pártmunka minden eszközével, módszerével védeni és'erő­síteni kell a párt egységét és a pártfegyelmet. A pártfegyelem összefügg a párt és a társadalom fejlettségi szintjével, belpolitikai életünk alakulásával, a nemzetközi viszonyokkal, a nemzetközi munkásmozgalom helyzetével. A kongresszus számolt azzal is, hogy céljaink eléréséhez a jelenlegi feltételek kedvezőtlenebbek, a helyzet bonyolul­tabb, mint korábban volt. A célok eléréséhez a legfőbb fel­tétel a politikával, a feladatokkal való azonosulás. A XII* kongresszuson elfogadott határozatok végrehajtásához a gazdasági, műszaki és tudományos tényezők mellett az em­beri gondolkodásban és magatartásban, a tettekben, a cselek­vésben van a legjelentősebb tartalékunk és biztosítékunk. Mindenekelőtt a párttagok fokozottabb helytállásában, gondolko­dásában, magatartásában, fegyelmezett, kezdeményező, odaadó, példamutató munkájában. ffi ■ ' 1 ■ 1 1 .. • " r---------w~y

Next

/
Thumbnails
Contents