Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1980-07-15

r— —|- 15 -t A taggyűlésen, ahol a Szakszervezeti Bizottság munkáját tárgyaltukba szakszervezeti bizottaág tagjai felvetet­ték az utazással kapcsolatos problémát. A pártvezetőség álláspontja nem egyezett megf nemcsak a szakszervezeti bi­zottság, hanem a pártszervezet több más tagjának vélemé­nyével sem* A pártvezetőség ugyanis szinte kritikátlanul védelmébe vette az említett kollégákat* Szabó Lászlóné elvtársnő erről a témáról folytatott későbbi beszélgetésünk során nekem azt fejtegette, hogy mi ezt “öregek, akik más­képp nőttünk fel, megértjük, de ezt a magatartást a mai fia­taloktól nem lehet elvárni, ők ezt nem értik meg.“ ügy vélem, itt olyan etikai kérdésekről van szó, amelyeket meg kell értetni a fiatalokkal, további fejlődésük érdeké­ben. k: • * Anélkül, hogy bármi általánosat levonnánk az esetben részt­vevő kollégák személyére vonatkozóan, jóllehet a testület előtt, a kollégák jelentős része előtt játszódott le, ezt csak azük körben vitattuk /taggyűlés, iskolavezetőség/ anél­kül, hogy egységes álláspont alakult volna ki. 1 : A tantestület előtt a taggyűlésen kialakult többféle állás­pont lett nyilvánvaló. Egyesek szemében azok lettek hibásak, akik az esetet szóvá tették. i Mindenki a maga szubjektiv felfogása, vagy szemályi szimpá­tia alapján értékelhette, “merevnek, megértőnek, nem olyan lényegesnek", egyszóval ágy, ahogy akarta az eseményeket. Sőt egyesek szemében a későbbiek során kialakult, hogy akik­nek a történtek nem tetszenek, azok “merevek#, nem kellően megértőek, nem elég humanisták, nem demokraták". 1 ' Kétaégkivül ez az eset nem segítette elő a pártszervezet, az iskola igazgatóság és a szakszervezeti bizottaág közöt­ti kapcsolatot és bizonytalanná tett több kollégát, többe­ket felháborított. u_--£—— 1-I re- ■ ■ I ’ — » ■ ■ i—

Next

/
Thumbnails
Contents