Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1979-03-06

r n' v.,- 2 -A Lombik Üvegipari Szövetkezetnél ped g az orvosi fecskendőjavitó részleg kerül szanálásra az újpesti új városrész épitése miatt# A közelben lakók azért nem vállaltak munkát, mert az üzem elköltözik, a távolabbi kerület­ben lakóknak pedig most van a telephely messze a lakásuktól. A nem fizikai létszám általános emelkedésén belül egyes szövetkezetek­ben létszámcsökkenés is jelentkezett. A FORTUNA Szövetkezet nem fizikai létszámcsökkenése átszervezés eredménye, A TRAKIS Szövetkezetnél a nem fi­zikai létszám emelkedésének egy része a Technológiai Osztály szervezéséből származik, másik része pedig technikai jellegű, mivel az induló létszámban a részlegvezetőket és a diszpécsereket helytelenül a fizikai állománycso­portba sorolták. Az állami munkaerőgazdálkodás a szövetkezetek munkaerőgazdálkodását ket­tős értelemben érinti. Egyrészt a szövetkezetek munkaerő Igényét a Munkaerő­­gazdálkodási Hivatalok nem, vagy csekély mértékben elégitik ki, másrészt vi­szont az állami vállalatoknál kedvezőbb helyzetben vannak, mivel a kötelező munkaerőközvetitési előirások a szövetkezeti tagokra nem érvényesek. Ugyan­ekkor a teljesítménybért és igy teljesitmónykövetelményt is alkalmazó szö­vetkezeteknél is megfigyelhető az az irányzat, hogy a munkaerő olyan mun­káltatók felé áramlik, ahol nincs a tevékenység normázva, valamint olyan vállalathoz és szövetkezethez távoznak a dolgozók, ahol a felvételre, ill. a bérezésre vonatkozó központi előírásokat megsértik. A két év alatt a szövetkezetek - adottságaikból adódóan - eltérő ütemű bérfejlesztést hajtottak végre. A két szélső értéket a Papirfeldolgozo I.Sz, ós a BUDAGANT Szövetkezet képviseli, ahol az évenkénti átlagos bérfejlesz­tés mértéke 8,9 #-ot, illetve 4,4 %-ot tett ki. Az átlagbér nagyságrendjét tekintve a két szélső értéket a Híradástechnika Szövetkezet, illetve a BUDAGANT Szövetkezet reprezentálja, ahol az 1978, évi várható bérszínvonal 3.750,- Ft, illetve 2,770,- Ft havi átlagbérnek felel meg. A szövetkezeti ipar bérszínvonala - jövedelempolitikája miatt - az állami iparé alatt ma­rad,ugyanis az állami iparvállalatoknál 3.418,- Ft-os, a szövetkezeteknél pedig 3,086,- Ft-os havi átlagbér várható"1978-ban. l %° I I v St^3Z^:90/ 79. 1

Next

/
Thumbnails
Contents