Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1979-12-18

r n- 5 -4.2 Technológiai tervezés _ . A vállalat a kiviteli tervdokumentáció megrendülésekor kér­te az ÁÉTV-t, hogy vegye figyelembe a Könnyűipari Miniszté­rium észrevételeit és a munkába vonja be a KSZKI-t, mint a technológiai tervek készítőjét. Sorozatos megbeszélések után, 1976 novemberében az ÁÉTV 1977 márciusi határidővel tudta megrendelni a KSZKI-nál a technológiai terv elkészítésétc A szerződés szerint a szállítási határidő - folyamatos tervszolgáltatás mellett -1977.junius 3o. volt. 1977 februárjában közölte a KSZKI, hogy a beruházási prog­ramban szereplő technológiával, valamint az anyagmozgatási tervvel nem ért egyet. A jóváhagyott beruházási program szerinti tervezési munkában nem kiván részt venni, hajlandó azonban elképzelése szorinti korszerű technológia kidolgo­zására a kövotkozők szerint; a/ technológiai dokumentáció beruházási program szintű elkészítése 1977.junius 3o-ra, b/ az engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció ké­szítése 1977.augusztus 31-re, c/ a technológiai kiviteli terv készítése 1977.december 31-re. A kialakult helyzetben a vállalat úgy döntött, hogy kétvál­tozatú technológiai terv készüljön: a generáltervező foly­tatja a tervezési munkát ós a terveket az eredeti határidő­re elkészíti, ezzel párhuzamosan a KSZKI kidolgozza a kor­szerűbb technológiát addig a fázisig, amig eldönthető, hogy ez milyen eredményt hoz. A vállalat 1977 végén kapta meg véleményezésre a KSZKI által készített szennyestárolási és előkészítési technológiai ter­vet; ezt felülvizsgálva 1977.december 22-ón közölte a generál-2387/79. I __íí___I re— re- 1 — ■ u

Next

/
Thumbnails
Contents