Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1978-06-06

r ■ H A csoportos vizsgálatok alkalmával néhány perces megbeszelest tarta nak a gyermekekkel az öltözködésről, kézmosásról, megfázásról, orr­­fuvásről stb. A gyermekfcgorvosi ellátás a kerületben igen jól működik. Évente min­den óvodában szűrővizsgálatot végeznek, kezelésre az óvoda, vagy a szülő viszi el a gyermeket a fogászati rendelőbe. A megjelenés a ke­zeléseken tiz év.alatt igen sokat javult. Sokat segítenek ebben az óvó­nők, valamint az a tény, hogy Budapesten az elsők között vásároltunk levegő- és vízhűtéses, turbinás fogászati gépeket, melyekkel fajdalom nélkül történhet a kezelés. A fogászati vizsgálatok a II.,Vöröshgdse~ reg úti óvodában ugyan úgy megtörténnek, mint a kerületben. 1970. óta kapnak a gyermekek naponta Dentocar tablettákat a fogszuvasodás meg­előzése céljából. Ennek hatásossága elsősorban azoknál mutatkozik, a­­kiket otthon is helyesen táplálnak. Egyes kijelölt óvodákban a gyer­meki ogorvos és asszisztensnő hetenkénti látogatás során tanították a gyermekeket a helyes fogmosásra. A gyermekszemészet, mint hiányszakma már hosszú ideje gondot okoz a gyermekek és igy az óvodások ellátásában is. A három szemészorvosi ál­lás közül egy már öt éve betöltetlen. A gyermekek teljes szemészeti el­látása igy kizárólag a gyermekszemészeti rendelésen nem lehetséges. A meglévő szakorvosi és szakképzett szemész-asszisztensnői létszámmal mégis el tudtuk végezni a gyermekek szemészeti szűrővizsgálatát a szemészeti szakrendeléshez tartozó öt kerület 78 óvodájában ás bizto­­"Sitáni tudtuk a kezeléseket a szemészeti szakrendelőben. Ebben az évben sikerült csak megoldást találnunk - ugyancsak szakem­ber hiány miatt - arra, hogy az óvodákban minden gyermeknél audiomé­terrel hallásvizsgálatot végezzünk. Jelenleg az iskolákba kerülőknél történnek a vizsgálatok, majd folytatódnak minden óvodásnál. A vizs­gálatot két fiatal fülész-szakorvos végzi. Tervezzük/audiológus asz­­szisztensnői állás, illetve részállás szervezését / központi^keret­ből fejlesztést nem kapunk, saját állományunkból kell kigazdálkod­nunk/ • A komplex iskolaérettségi vizsgálatok túlnyomó többsége az óvodák­ban történik. Az egészségügyi rész a gyermekorvosi ellenőrző vizsga­laton kivül tuberculin szűrésből, vizeletvizsgálatból, szemészeti, I St.számi 772 (yj I I — —------------— I I

Next

/
Thumbnails
Contents