Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1978-06-06

r “I- 9 -meg. Ott voltunk a VII .kerület Munkásőrségének 20. évfor­dulóján. Meghivott bennünket a II. kerületi Pártbizottság, ahol nyug­díjasai számára összeállított Ady-délutánt rendeztünk. El kell mondanunk, megható volt a hozzáértő szeretet, mellyel műsorunkat az elvtérsak fogadták. Utóbb a Budapesti Pártbizottság meghíváséra, Lenin születés­napjának megemlékezésén is mi vettünk részt. Meg kell jegyeznünk, hogy példamutató volt elsősorban párt­tag, de pártonkivüli művészeink és KISZ tagjaink lelkesedé­se és hozzáállása a fentemlitett fellépés-sorozathoz. A siker komoly részesei voltak a KISZ tagok, ezert tisztele­tükre a pártszervezet a KISZ szervezettel es a Szakszervezeti Bizottság részvételével jutalom KISZ-"bulit" rendezett, ^°ly nagyon jó hangulatban, a felnőtt tagok részvételével, igen jól sikerült. A közművelődés keretén belül a Nemzeti Szinház szocialista szerződésben áll a Csepeli Művelődési Házzal, és Szombathely Megyei Városi Tanáccsal. Ugyancsak a. közművelődés kapcsán 40 alkalommal vidéki előadást tartottunk - az az előadásszám kevesebb lett a tervezett 7o előadásnál. A jövőben az uj vezetés feladata lesz ezt helyre hozni. Természetesen amennyiben a pártszervezet segítségét igényli, mi itt is segíteni szeretnénk. Mint minden alkalmat, ezt a beszámolási lehetőséget is had ragadjuk meg, hogy felhívjuk Pártunk és Kormányunk figyelmét az uj Nemzeti Szinház felépítésére és a Katona József Szinház megnyitására, mert mint tudjuk társulatunk két színházra szer­ződött a múltban és az egy szinház léte sok keresüségre, kény­szerű belső munkanélküliségre ad okot, mert a Katona József Szinház hiányát nem tudja pótolni semmilyen kényszer megoldás. Nemzeti Szinház pártvezetőség

Next

/
Thumbnails
Contents