Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1978-11-28

r n t - 3 -m * W jV szükségletekre sem elég. Ebből adódik vezető óvónőink anyagias személete a vállalatok felé, mely szintén a kapcsolat szükitését eredményezte. Általános és középiskolásaink vállalati rendezvényeken, körzeti pártszervezetek ünnepségein /nov. 7., ápr. 4.» névadó stb./ szin­­vonalas műsorokat adnak. Nagy ünnepeink alkalmával ez komoly le­terhelést jelent tanulóinknak, pedagógusainknak egyaránt, mert több helyen szerepel egy-egy iskola. Nemcsak a testvér kapcsolat­ban álló vállalat, pártkörzet hivja, hisz az igények ennél na­gyobbak, igy viszont nem a megfelelő nevelőhatást érjük el szerep­lő úttörőinknél, érzelmi hatások helyett komoly fizikai igénybevé­telt jelent. De ugyanakkor van olyan vállalat is, amely az ilyen irányú segítségre egyáltalán nem tartott igényt /pl. Athenaeum Nyomda minden évben 80 ezer Ft társadalmi munkát végez a Madách Gimnáziumban, de az irodalmi szinpad többszöri ajánlatával nem él­nek./ Vállalataink, oktatási intézményeink helyiségeinek közös haszná­­’Ú I lata még gyerekcipőben jár. Egy-egy kezdeményezés született már e területen is, pl. a Gorkij Fasor 5. sz. Ált. Iskola heti egy alka­lommal testnevelőt és termet biztosit a Mechanikai Labor női kondi­­ciótorna céljára, továbbá közösen KISZ Klubot alakítottak ki, az iskola biztosította a helyiséget, a vállalat a berendezést. ■ ' a ■ ' í Tanulóink közhasznú termelőmunkát végeznek vállalatainknál, üzeme­inkben, ezzel is szolgálják a munkával-munkára nevelés célját. | ] " X ... ,• , „ti fo'"' " ‘ ^ ‘ ’’ ' ' '•* ;1 X, Egyre jelentősebb a tanulók pályairányításához nyújtott vállalati segítség. A termelőmunka emberformáló szerepét az üzemi közössé­gek és az uttörőközösségek egymáshoz fűződő személyes kapcsolatai­val lehet felismertetni. Pl.: a Compack Vállalat üzemlátogatást szervez, pályaválasztási előadásokat, vetélkedőket tart a Hernád u. 42. számú általános iskola 8. oszt. tanulói számára.

Next

/
Thumbnails
Contents