Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1976-01-21
- 18 -i A közel száz megkeresett közül 36 dolgozó javaslattal élt, amit a terv véglegesítésénél figyelembe vettünk. Vállalatunk a két pártszervezet e munkáját koordinálja és összehangolt intézkedéssel segíti elő a hatékony munkavégzést. Ezt a célt szolgálta az 1974. évi MSZMP KB decemberi határozatának végre hajtását tárgyaló közös taggyűlés. A két vezetőség közösen tárgyalta a munkaverseny állását, feladatait, valamint a vállalat munkaügyi és bérpolitikáját. A j « Ezek a kezdeményezések hasznosak és a pártszervezet gyakorlatában rendszeressé váltak. %' * 6. Tömegszervezetek, pártirányitása Pártszervezetünk vezetőségi ülésein a szakszervezeti, valamint a. KISZ titkár állandó meghívott. Mindkét szerv tervét, munkáját, problémáit közös tanácskozáson vitatjuk meg. Rendszeres beszámolót kérünk a tömegszervezetek vezetőitől, időnként egy-egy általunk meghatározott részfeladatról is. /plj nőfelelős munkájáról, munkaverseny, brigádmozgalom helyzetéről, szociális és egyéb tevékenységről/. 7° Gazdasági, vezetéssel való kapcsoljunk A pártszervdzet ■ és a társadalmi szervezetek vezetői az igazgató tanács tagjai. Ugyanakkor a gazdasági vezető - Vezérigazgató - rendszeresen részt vesz az alapszervezet vezetőségi ülésein. A véleménynyilvánitás lehetőségét biztosítja a rendszeresített három és négyszögülés is. A vállalat politikai és gazdasági vezetésének kapcsolata elvi alapokon áll és elvtársi. A kialakult politikai légkör nagymértékben elősegíti az eredményes politikai és gazdasági munkát. 8- P4 ’l^ze rve z et gazdasági munkát, ellenőrző és segítő tévé ken vsége ‘ A pártszervezet gazdasági munkát ellenőrző tevékenysége kifejezésre jut a vezetőség és a pártesoportok munkatervében, valamint az ez évben első Ízben elkészített Politikai Intézkedési Tervben, mely szerint az éves tervnek megfelelően azok a súlyponti gazdasági egységek vezetőit számoltatják be, amelyek területén belföldi piacú helyzetet felhasználás vonatkozásában épp úgy, mint annak igényét kielégítő forrásokat, figyelembe véve a legjelentősebb problémák voltak. A vezetőség előtt történő beszámoltatást uj gyakorlataként, vezető lük be az írásos tájékoztatást, amelyet a gazdasági egységek vezetői készítenek és ez az eddigi gyakorlat szerint hatékonyabbá j tette munkánkat. A párlvezetőség mellett működik a Közgazdasági Bizottság, melynek alapvető tevékenysége a vállalat előtt álló központilag kezelt gazdasági kérdések megoldásánál a pártszervezet aktivistáinak közreműködésének biztosítása. ■ m. ... I I.. I > I. . r * ------r i