Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1975-05-07

r ifjúsági könyvnapok, ilyenről meg nem hallottunk. A Mórának kiemelkedő szerepre van a gyerekek ideológiai politikai nevelésében. Vléményünk szerint sok még a tar­talék, elsősorban tartalmi vonatkozásban kell igényesebb­nek lenni. Született olyan határozat is, hogy minden KISZ szervezetnek ifjúsági könyvterjesztést is kell végezni, megfelelő aktí­vákkal. Pataki János elvtárs: Nagyon egyoldalú lesz a hozzászólás, de: ha valaki a jelenpillanatban azt kérdezi, hogy nevezzünk meg öt igen fontos problémát, tennivalót - hát ebből az_ egyik az ifjúsági könyvkiadás. A VB törekvését üdvözölni lehet, hogy ezt a problémát idehozta.Jz anyagból az is_ kitűnik, hogy jelentős törekvésekkel állunk szemben,^ amit minden tisztességes ember örömmel vesz tudomásul. Támogatni kell ezeket a a progresszív erőket, mert különben nem tu­dunk előbbre haladni. Különösen a mai valosag bemutatásával van probléma, mert esetenkent torzan jelenik meg. légvárakat természetesen ne építsünk csak olyan terveket, melyeknek van realitásuk. Vezetési színvonal - azt mondjuk menni kell, mert a kor követelménye és valóban, ennek érdekében mindent meg , kell tenni, de azért ebbe ne akarjuk minién belesuszterolm. Véleményem szerint a kollektiv vezetés elvének kell meg­valósulni ezen a területen is. Munkahelyi demokrácia - fejLesztése kulcskérdés - mert - szükség van a pártszervezet segitsegere, de jobb lenne ha nem úgy fogná fel, hanem együtt a pártszervezettel a felauatok megoldásáért. A Móra Kiadónál érdemes lenne elgondolkodni arról, hogy milyeíl is legyen a párt és a gazdasági vezetés kapcsolta, mert ebben a szituációban, amiben van a kiadó, bizonyos konzekvenciákat levon, ES kölcsönös bizalölom nélkül nem lehet dolgozni. Az anyagban úgy szerepel, hogy a pártszervezet reszese mindennek, de vajon egyformán a gondoknak es az örömöknek? És végül úgy érzem a személyi kérdés megoldása szükséges. Aeffód Józsefné elvtársnő: Jó lenne ha a kiadó a kerületbe^működő pedagógus könyvtárakkal szorosabban tartanak a kapcsolatot. Es egy gondolat - igenis szép ha a mesekönyv színes ez fontos pedagógiai kérdés. „ ToVábbá jó lenne ha a gyermekkönyveket erősebb bontóval látnák el, különösen a kötelező olvasmányokat. I , X 1 1 MII '■»*, H- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents