Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1974-01-16

r n iff , « 2 " «». A töraogpropaganda munka szélesítése, rcndozcrcssógo és soU- oldalúvá tótclo érdekében a pártszorvosetok sokat tettek. A különböző rétegek körében végzett politikai felvilágosító ós szervező munka hozott eredményeket, de még o munkákon so­kat kell javitani, jobban koll differenciálni. A csoportos rétog beszélgetések, valamint a politikai vitakörök haté­konyabbaknak bizonyultak a pártnapoknál, őzért ezeket az agitációs formákat kell jobban fejleszteni, ugyanakkor a pártűapók tartalmasságát növelni,- A dolgozók általában elfogadják pártunk irányelveit, cél­kitűzéseit, annak megvalósításában tevékeny részt vállal­nak.- A szocializmustól, marxizmustól idegen és téves nézctckkol szemben a párttagság aktívabban fellép és vitatkozik . /mun­kásosztály vezető szerepének értelmezésével kapcsolatos különböző nézetek, a, szocialista erkölcs fejlődése, a kis­polgári jelenségek/, — A X, pártkongresszus ós az 1972, X, l4—15-i 1GB natározat anyagának feldolgozását követően a pártszervezetek politi­kai munkája még színvonalasabbá, tartalmasabbá pezsgőbbé vált, 2./ A pártoktatás — A beszámolási időszak alatt a pártoktatás feladatait a következő módon Valósítottuk meg; a./ as alapszorvozetek által szervezett szemináriumokon, b./ Marxista-Loninista esti középfokú iskolán, c./ MLEE három éves általános tagozatán, d./ a kerületi gazdasági— 03 mozgalmi elet vezető aktivis­táinak továbbképző tanfolyamain. Bzotn kivül; o,/ kisőrletképpen a kerület két színháza művészeinek marxista továbbképzésére indítottunk egy három éves időtartamú, a terület sajátosságait figyelombevovő, esztétikai szakosí­tott tagozatot. w 1 ■■ ■ ■ ■ ■ " ' ■ r > ■ * j*9 11 ■ ■ t e ___________________________________________________f f—----------------------------------------------------------------I

Next

/
Thumbnails
Contents