Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1974-08-07

r n- 7 -jelenleginél mélyrehatóbb éa helyszini bejárással ia kibti:— vitett felméréssel állapítható meg. í k/ Üdültetés: az üdültetést minden vállalat és szövetker zet /kivéve a Müanyagtechnikai és Papirfeldolgozó Szövetkezeteket/ valamilyen formában megoldotta. A kisebb szövetkezetek is rendelkeznek üdülővel, hétvégi házzal, vagy bérleménnyel. Kedvező jelenség, hogy az üdülők bővítésénél figyelembe veszik a csa­' ' l Iádos igényeket - annak megfelelően alakitják át az üdülőket. Lakásépítés: e területen érződik elsősorban az állami terhek szükségszerűen részleges átvállalása. ,1972 év­ben az 1971 évihez képest pl. a Vetőmeg Vállalat öt­ször, az Amfóra négyszer, az Offset és a BKV kettő és félszer többet áldozott a lakásproblémák megoldására. Érdekes viszont, hogy a szövetkezetek nem, vagy alig­­alig biztosítanak lakástámogatást. Néhány szövetkezet­nél /Híradástechnika, Müanyagtechnika/ a ráfordítások pedig jelentősen csökkentek. m/ Szociális, kulturális, sport: a ráfordítások nagyrésze tapasztalataink szerint sportjellegű és nem a tömeg­sport igényt elégítik ki. Kulturális vonatkozásban néhány helyen könyvtár, stbo bővítésére is sor kerül E területen a közművelődés fejlesztéséből adódó ,1a— lati feladatok /melyet párthatározat és kormányrendelet ir elő/' megvalósulása során várható jelentős előrelépés. n/ Egyéb pénzbeli: elsősorban segélyezésre használják fel az összegeket. A segélyben részesülők száma kis­mértékben növekedik, tanácsi vállalatok vonatkozásá­ban csökken. |

Next

/
Thumbnails
Contents