Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1973-07-04
r n j ' >- 6 -A kulturális harc elvi .s gyakorlati kérdéseit is a legvitatottabbak kÖz¥ lehetne sorolni. Itt találkoztunk a legtöbb kritikai észrevétellel, elég sok negativ megitélessel es türelmetlenseggeIs- Sokan úgy vélik, hogy as utóbbi években főként a gazdasági kérdések kerültek előtérbe az ideológiai problémákra nem fordítottunk kellő figyelmet,- Többen a kultúrpolitika irányitásáS-faIáijak eléggé határozottnak, a párt eszméihez megfelelőnek; sokalják a Nyugatról beáramló értéktelen müvek arányát a színházakban, mozikban és a tvben. Egyre keyesefb a politikai mondanivalóju, neveiesre alkalmas magyar müc- A szocialista közgondolkodás alakulását, a kispolgáriság megnyilvánulásait, az érdekek helyét és szerepét sokat és szenvedélyesen vitatták a hallgatók minden, tanfolyamon. Erőteljesen élitéltek a harácsolást, a minden áron való pénzszerzést, de felvetették, hogy az állami rendeletek végrehajtási utasításai sok esetben "kiskapukat" hagynak, amelyek az ügyeskedők kihasználnak,- A szocialista hazafiság és internacionalizmus kérdéseinek vitájánál élesen vetettek fel, i~w,gy a gyakorlatban sok nacionalista nézetet tapasztalhatunk, s az incerncionalizmus az emberek gondolkodásában és tetteiben nem mindig jut kifejezésre. A £árt bels£ élet épek kérdéseiben hozott KB határozat hangsúlyozottan egyetértésre talált, A hallgatók maguk is igénylik, hogy fokozzuk a követelményeket mind a párt tagjai, mind pedig a .felvételt károk körében, "Erősítsük az élcsapat jelleget s" - hangoztatták. A párt tekintélye és vezető szerepe növekedett az elmúlt időszakban - állapították meg - de ennek további növeléséhez fokozottabban meg kell követelni mind a munka, mind a magatartas terű— ■ létén a kommunista példamutatást. ~ I /f■ u I L j EÜ §