Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1973-07-04
r ~i- 12 -Szervezet szerint a kér. ügyészség birós...gi munkájához tartozik az ügyészi részvétel nélkül tartott tárgyalásokon aozoot bírósági határozatok értékelése, az azo::. al kapcsolatos pej.onvoslati nyilatkozatok - tudomásul vétele, vagy részletes indokolt fellebbezési óvás benyújtása. 1972-ben ó~«ze.en lln vádlottal szettben jelentettünk be fe.i.lebbezéei óvást, amely az összes vádlottat / stermészetesen csak a kar. ügyészség által értekeit, tenát ügyészi részvétel nélkül tárgyalt ügyeket érinti;/ szamának 15,4 '%-a. Ez az arány jóval alatta maradt az 1971. évi 25,8 %-nak, sőt kisebb mértékben a fővárosi, 18,6 §-os átlagnak is. Ennek ellenére a Fővárosi Főügyészség által tartott általános vizsgálat is megállapította, nogy a kér. Ügyészségen a fellebezéei óvások gyakorlata igen jó, - az óvások csökkenése kizárólag a viszonylagosságnak tudható, nevezetesen annak, nogy a vádlottak szama, elsősorban az önkiszolgálói lopásokkal kapcsolatos törvény módosítás folytán erősen megemelkedett s az említett megvádolt szmeéiyek zömével szemben indítványunk alapján a bíróság tárgyalás mellőzé..ével pénzbüntetést szabott lei. A törvény sajátos szabályozása f oly tán viszont ilyen esetben az ügyészt nem ili-ti meg fellebbezési jog. Erre figyelemmel tehát fellebbezési óvásaink relatív csökkenése mögött korántsem a munka színvonalának visszaeséséről van szó. Fellebbezési óvásainkat 1972-ban a Fővárosi Főügyészség lényegében változatlan tartalommal fenntartotta s közülük a másodfokú bíróság az év végéig 69-0t bírált el, akként, nogy mából 59 vádlott esetében egészben, vagy részben helyt adott óvasunknak. Sz az adat statisztikai aránysz„mra. lefordítva annyit jelent, hogy fellebbezési óvásaink eredményessege az 1971* ovi 8o %-ról 85,5 %-ra emelkedett /;megjegyzendő, hogy a fővárosi átleg 1972-ben 72 % volt.:/ Fellebbezési óvásainkkal - a jogpolitikai elvek érvényesülését is szem előtt tartva - elsősorban a büntető anyagi jogszabályok U te — _j ^ ■ III I I II I , I . , m ----