Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1973-01-03

r n- 2 -- növelni a teljesítményeket, emelni a közlekedés színvonalát,- csökkenteni az érateljesitményeket, javítani a foglalkoztatási körülményeket,- az összes féréhelykilométer 1972. I._- III. ne­gyedévben 5 %-kal növekedett, ezen belül az autóbusz ágazaté 17 %-kal haladta meg az elmúlt év azonos idő­szakának teljesítményét, ezzel 4*6 %—kai csökkent a zsúfoltság*- a teljesítmény növekedéséhez hozzájárult az is, hogy javult a jármüvek műszaki színvonala, amit a meg­hibásodások, illetve a menetkimaradások számának csök­kenése mutat. Ez a villamosnál 31*2 %-kal, az autóbusz­nál 43,8 %-kal, a HÉV.-nél 22,4 %-kal csökkent az elő­ző évekhez képest, Jármükibocsátási tervünket ez évben minden nap teljesítettük, illetve túlteljesítettük- a teljesítmény növelése mellett csökkent a dolgo­zók túlterhelése. A csökkenés a villamos kocsivezetők­nél 48, a trolibuszvezetőknél 24, az autóbuszvezetőknél 57 és a HÉV. motorvezetőknél 2o órát tesz ki november hónapban. Az autóbuszvezetők november havi átlagos óratelje­sítménye 213 óra, a villamosvezetőké 23o, a trolibusz—, és HÉV. vezetőké pedig 218 óra volt,- járművezetőink 8o %-át rendszeresen havi beosz­­tásos munkarendben foglalkoztattjük. Ezzel párhuzamo­san a kétrészes beosztások aránya közel lo %—kai csök­kent. •V* Az érateljesitmény-csökkenés mellett október és november hónapokban minden ágazat járművezetőire vo - natkozóan a Kollektív Szerződés foglalkoztatási haté-!______________________i_____________________fi

Next

/
Thumbnails
Contents