Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1973-03-14

r n I. A GAZDASÁGI MUNKA ÉRTÉKELÉSE Az Athenaeum Nyomda a népgazdaságban sajá- A teljesítés viszont azt jelentette a vállalat: szá­­tos helyet foglal el. Egyrészt mint termelő vállalat mára, hogy az eredmény növelésének lehetősége ' ,,,L- n tnhhtermelésre nyereség befizeté- ennek arányában csökkent. Ugyanis a könyvekre, sére kötelezett vállalat, másrészt gazdasági tévé- folyóiratokra és a napilapokra vonatkozó kötöttáras kenységével a tömegfelvilágosító munkában fontos árrendszer nem teszi érdekeltté a nyomdát az altala szerepet betöltő nem kereskedelmi kérdésinek előállított könyvtermelés mennyiségi fokozásában tekintett termékeket állít elő. A két ellentétes A könyvtermelésben a legnagyobb részaranyt irányba ható körülményt ugyanakkor befolyásol- a tankönyvek képviselik, tonnában kifejezve, ják a népgazdasági feladatok, a felsőbb hatóságok 1970-ben 31,8%-ot — 986 t utasításai. 1971-ben 31,6%-ot = 1142 t A statisztikai tényadatok és az elemzések egyér- 1972-ben 33,3%-ot = 1253 t fe”e«3‘a1IXtÚteZSfcvt A tankönyvekelöillitísára kivül ^ésébe/mindpedig a népgazdasági célkitűzések tel- minőség és l iesítésének tekintetében reá háruló feladatoknak, nagy gondot fordított a vállalat Ennek eredmény A számadatok könnyebb áttekinthetősége céljá- ként a nyomdák közötti tankonyvversenyben az ból a ielentés 1970-1971-1972. évek munkáját ér- Athenaeum Nyomda 1968-tol folyamatosan 1971-ig ^^tortrttfeilMésakorábHidtokok első helyezést ért el, legutóbb 1972-ben második eredményeinek folytatásaként következett be. helyezést és a minőségi első helyezést érdemelte í. A^áUalat termelése mennyiségben kifejezve a Másik jelentős megrendelője a nyomdának a i rXln SE­­K°ssuth Kiadó> amelynek kiadványai a p°lltlkal következőképp alá . fontosságuk miatt rövid átfutást igényelnek. A 1970 év 1971. év 1972. év nyomda ezeket az igényeket mindenkor kielégí­­’-------------—---------------------- tette, sokszor az egyéb munkák rovására is. 3125 t 3605 t 4171 t A nyomdával rendszeresen megrendelői kapcso­­yV 100 0°/ 115 4°/ 133,5% latban álló könyvkiadók 1972. évre 266 kiadvány V 0,73 t előállítására jelentették be igényüket. Ebből telje-Folyóirat 917ot 9186 t 9 sítésre került 241 kiadvány, míg a többit a kiadók 100,0% 100,1 /0 100,0/„ éyközben stornírozták. Ugyanakkor 20 féle terven Napilap 5662 t 6074 1 6249 t {elüli könyvet állított elő, ezzel a belföldi igényeket 100,0% 109,2% 112,3% a nyomda teljesítette. Tájékoztató 1015 t 1039 1 1103 t Az exporttermelés mennyiségi alakulása a kö-100,0% 102,4% 108,7% vetkező: 9d + 1970. év 1971. év 1972. év Egyéb 98 t 68 t t __-------------­­­_ 100,0% 69,4% 29,6% SzQC országba 120,2 t 35,3 t 56,8 t — / Tőkés országba 246,0 t 347,8 t 286,2 t Összesen cikk: 19 075 1 19 972 t -0 •> - „8o i t 343 0 t 100,0% 104,7% 108,7% Összesen: 366,2 t 383,1 t 343,0 t A könwtermelés növelésével a vállalat eleget Bár a teljesítés tonnában kifejezett mennyisége tett a kultúrpolitikai célkitűzéseknek és a Köny- hullámzó, tény, hogy a jelentkező nyűipari Minisztérium erre vonatkozó utasításának, da különösen a szocialista országokét, kielégí . I 1 — * 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents