Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1971-10-13
r n ■+ Főiskola irodalom Írásbeli lo % elégtelen, itt a szóbeli felvételivel kapcsolatban észrevételezték, hogy a biológia ' nehézséget jelentett különösen a szakközépiskolások voltak [ hátrányos helyzetben, egyes szakközépiskolák egyáltalán vagy alig tanítanak biológiát. V A középiskolai véleményezések színvonala továbbemelkedett egyre több az olyan jellemzés, ahol a tantárgyi készségszint kifejtésén túl a személyiség egészére nézve is k£p nyerhető. Örvendetes, hogy a fizikai dolgozó szülők gyermekeinek ossz teljesítménye, tudásszintje nem maradt el a nem fizikaiaktól. Az Állatoxvostudományi Egyetem ez óvoen első izben 3 napos előkészítőt tartott a fizikai dolgozók gyermekeinek.Délelőttönként óra endi keretben a felvételi vizsga tárgyaiból folyt az előkészítés. Ez segítette a jelölteket, hogy ismereteiket rendszerezzék, összefüggéseket megértsenek. Gátlásaik is feloldottak jóbuan - feltehetően exmok is szerepe volt abban, hogy a fizikai dolgozók gyermekei ez évben jobbon szerepeltek* Figylemre méltó, hogy mindkét felsőoktatási intézményben nőtt a fizikaiak aránya, Állatorvostudományi Egyetem 29,3 %-ról 37 ti-ra. Főiskola 50 %-ról 5$ %. Az egyetemen a megfeleltek 14 pontig a főiskolán 13»5 pontig volt. A Felvételi Bizottságok mindkét intézményben lelkiismeretűs végezték feladatukat a pártszervezetek képviselői is j len voltak. Állatorvos tud. a'm.vetem Valamivel nőtt a jelentkezők számas 1970-ben 2?2, 1971-ben 292. Nem nőtt a jelentkezők között a fizikai dolgozók gyermekeinek száma, sőt 1 %—kai csökkent•» 34,2 % 197o—bon, ós 1971-ben 53*2 %. 1__________________________________ ^-----------------------------------—J