Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1971-03-31
r n-4 -is biztosítja, Erre vonatkozó törekvésünket fejezi ki az, hogy 197o-ben a teljes ás teljepfőszerkezeti f lujitásra 3 és félszeresét fordítottuk ez 1968. évinek, Részleges felújítást, •••■ an-ly az egyes szerkezetek cseréjét, megérősitését szolgaija - 1970-ben 50 m/Ft értékben végeztünk, amely az 1968. évinek 2,7 szerese. Fentiekből megállapítható egyrészt az, •.••agy a teljes és tel jesf őszére zti i felújítások végzésére koncentráljuk anyagi eszközein.©t elsődlegesen, azaz a Hujirás minden módozata gyors ütemben növekedett. Mindamellett nem csökkentettük, hanem növeltük a karbantartási ráfordítást is, .amely 19S8-hoz képkst 78,2 %-os növekedésnek felel moga A karbantartás növelését a lakóházjavítási előirányzatunk emelése tette lehetővé. Az abszolút értékben jelentkező nagyobb karbantartási ráfordítást indokolta egyrészt az épületeink igen rossz állapota, másrészt a lakáspolitikai központi döntésekkel kapcsolatos fokozottabb igények kielégítése. Ennek ellenére az igényeket kor.ntsem tudjak kielégíteni e lehetőségek mellett sem. Az évenkénti t.ljes és teljesfőszerkezmoi, valamint a részleges feluji ..a évi összege 100 millió körül várható a IV. ötéves tervben-, ugyanakkor épületeinknek egy harmada van felújítva. Az elmaradás pótl..sara mintegy 3 milliárd Ft-ra van szükség és az évi 100 millió Ft-ot figyelembe véve , annak teljesítéséhez 30 év kell. Ez az alapvető oka vállalatunk . ... a. Lakosság jogos igényei közötti ellentmondásnak, amelyet sajnos lényegesen csökkenteni a közeljövőben törekvéseink ellenére sem tudunk. Számolni kell tehát azzal, hogy még hosszú ideig nem áll be lényeges változás az épülutók állapotában, ennek következtében az ellentmondás feloldásában sem.. Sajnos az uj lakásbérleti « * «/ c L.-------%---------raj