Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1971-03-31
Elmondja, hogy ami közérdekű problémává jelölőgyüléseken elhangzott, az mind IKV probléma. Ebből adódóan feladatot lát a propaganda munkában. A választások után pl. lehetne csoportos beszelgeteseket, lakógyűléseket tarta ni és a lakásf'e Íme réssel, lakbérekkel kapcsolatban a problémákat megbeszélni, mivel a problémák jóval a választások után fognak jelentkezni. Ezután az IKV aItal ®Pv®S~ zett munkákról, a felmerülő hibákról, az átvételről beszel. Másik dolog, ami rontja a lakosság hangulatát kerületünkben, a tömbösités. Ezt igen körültekintően kell csak végrehajtani • Aibner elvtárs: Egyik legnagyobb probléma, hogyha vállalatokateve------------------kénysógéről a lakosság nem értésül időben es„megfelelően. Jó lenne, ha évente legalább 4-5 alkalommal újságot tudna a kér. Tanács és a Pov. Tanacs kiadni, melyben „informálnák a lakosságot az egész tanácsi tevekenysegrol. Jó szolgálatot tenne a lakosságnak az is, ha a HKI-nal is be tudnák vezetni az információs rendszert, információs fcxx szolgálatot. , Beszél Aibner elvtárs a továbbiakban a jól képzett szakemberhiányról• Komoroczki elvtársno altal felvetett^tom -• házfelügyelő témával teljes egészében egyetert, a Fov.„ Tanácsnak is az a határozott utasitasa, hogy csak mérsékeltén és a feltételek biztosítása mellett szabad bevezetni a tömbházfelügyelőséget. A váratlan és sürgős javításokkal kapcsolatban szeretnek elérni, ho-y az URH-s rendszer minél hamarabb meg legyen. A műszaki fejlesztéssel kapcsolatban elmondja Aibner elvtárs, hogy az ÉVM most teszi lehetővé rendeletileg az IKV műszaki fejlesztését. „ „ , A továbbiakban beszél Aibner elvtars arról„a„nagy munkáról, melyet kerületünkben a laká3felmórésbö'l adódé feladatok jelentettek az IKV-nek, ezt a munkát teljes megelegedesre, határidő előtt elvégezték. Kanti elvtárs: A vállalat belső felépítéséről szólva eMond a, Jiogy ugyanolyan szervezettségű, mint egy másik vállalat. Nagyon szeretnék, ha az IKV munkáját, tevékenységét közelebbről is meg tudnák mutatni a lakosságnak. Kűri a PB „segitseget is a sajté felé, hogy mindenkor a tárgyilagosságot szem előtt tartva foglalkozzanak az IKV munkájával. Az IKV-nak KISZ szervezete, Vöröskereszt, MSZBT szerve„zete és Sport Egyesülete /Bástya/ van. Ezen szervek jo„„ munkáját a kapott oklevelek bizonyítják. De hasonlóan jó a szakszervezet és pártszervezet tevékenysége is. Ezt azzal tudják elérni, hogy mindenről megfelelő„tájékoztatást kapnak. Szükségesnek 'tartja, „hogy a szakmai továbbképzés ágazaton belül legyen megvalósítva. Pus elvtárs: Megköszöni a VB reális értékelését. Az IKV vezető gárdfija alkalmasságának kérdéséről szólva elmondja, hogy azt - mind szakmai, mind politikai szempontból - kitűnőnek tartja. A jövőben is szeretnék ezt a vonalat tartani. Dévényi elvtárs: A VB a jelentést jónak tartja, javasolj^ elfogadni. A VB nagy figyelemmel kiséri az IKV munkáját. Erezzük, tudjuk, hogy a népgazdaság nagy vagyon kezelését rájuk. L . --------------------------------------------------------------------------i ~n I c - 5 -