Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1970-10-28

r n >-5~ mivel a szakszervezettől várták elsősorban érdekeik képvi­seletét, Rossz hatást vált ki a kereskedelem dolgozóinál, hogy az utóbbi időben szinte divat lett a kereskedelem szi­dalmazása. Pedagógus alapszervezeteknéls j A pedagógus pártszervezetek beszámolójában jelentős helyet kapott a nevelő-testület pedagógiai tevékenységének értéke­lése, ezen belül a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozottabb segitése.- pedagógusok bérhelyzetének problémái,- anyagi, erkölcsi megbecsülés hiánya elkelvetlenedéshez vezet,- sok túlmunka vállalás miatt gyakori a fáradtság és ezzel együtt a türelmetlenség. Lakóterületi pártszervezeteknél:- az államigazgatási ós közrendvédelmi szervekkel való kap­csolatot kifogásolják, nem tartják kielégítőnek,- a kerületi Hazafias Népfront munkáját nem tartják kielé­gítőnek, a körzetben működő akcióbizottságoknak kevés se­gítséget adnak,- A VII.ker.Tpnács és az 110/ felé felvetett problémáikra nem kapnak válapzt,- az IKV kirendeltségeken tűrhetetlen magatartást tanúsíta­nak az ott dolgozók. Szövetkezeti pártszervezeteknél:- rossz munka és szociális körülmények megoldásának prob­lémái/ szűk pincehelyiség /,- a munkafegyelem terén meglévő nehézségekkel szemben határo­zottabb fellépést kértek,- a gazdasági vezetés, vezetési módszerét, az emberekkel való .. bánásmódot észrevételezték. Meg kell jegyezni, hogy a szövetkezeti pártszervezetek egy részénél a beszámolóban a gazdaság szervező munka elemzése gyengébb volt mint az állami vállalatok pártszervezeteinél.

Next

/
Thumbnails
Contents