Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1970-10-28
F t i- 2 -dések köré csoportosultak volna és egy kicsit háttérbe szorult a párt belső életével való foglalkozás. Egyetért azzal, hogy mindazok a problémák, melyek a pártértekezleten felmerültek, a pártbizottság munkájának alapját kell hogy képezze és titkári értekezleteken vissza kell rájuk térni. Egy dologban nem tudott a kerület előbbre lépni, a fizikai munkásoknak a különböző vezetőségekben való részvételét nem tudták biztosítani, Különösen az alsóbb szintű vezetőségeknél tapasztalható ez. Javasolja, hogy azoknak a titkároknak és vezetőségi tagoknak, akik most nem lettek újjáválasztva, legalább egy köszönőlevelet adjunk. Daczó elvtárs: A legnagyobb, amit elértünk a vezetőségválasztások 'idején, véleményé szerint az, hogy nagy mértékben erősödött a demokrácia, A gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése óta szemmel látható az' a fejlődés, ami a kádereknél megmutatkozik. Ezt bizonyítja a hatáskörök leadása és a felelősség. Nagyon jó volt hallani, hogy a gazdasági életet ismerik. Sok hasznos észrevétel hangzott el mind a taggyűléseken, mind pedig a pártértekezleten, amelyekre„feltétlen vissza kell térni. Az elhangzottakkal egyetért, csupán hiányolja, hogy kevés szó esett a gazdasági hatékonyságról, a munkatermelékenységének emeléséről. Ez már - véleménye szerint - szemléletbeli probléma# Ezzel a kérdéssel tehát jobban kell foglalkozni a jövőben. Tapasztalható olyan tendencia is, hogy a lazaságokra, fegyelmezetlenségekre felülről várnak intézkedéseket, a helyi tennivalók háttérbe szorulnak, Gábor elvtárs: Hangsúlyozni szeretné, hogy mindazok, akik részt~ vettek "a pártértekezlet előkészítő munkájában, dicséret, elismerés illeti. A hozzászólásokat illetően, egyetért Daczó elvtárssal. Hozzáteszi, hogy a vállalaton belüli végrehajtás bírálatát kevésnek tartotta. Ugyancsak hangsúlyozza, hogy az elhangzott észrevételekre, vissza kell térni,„napirenden kell tartani. Ami nem tetszett, az a 10 százalékos határozatképtelenség, a másik pedig, amit Ágostonná elvtársnő a statisztikáról mondott. Erre feltétlenül fel kell figyelni. Ugyancsak a statisztikában a 8 általánosiskolát nem végzettek számát sokallja. A kereskedelmi dolgozók problémáiról beszélve elmondja, hogy nagy gondot okoz a boltok nyitrátartásának meghosszabbított ideje. h2 helyenként valóságos szakszervezete lenes hangulatot keltett. Beszél még„arról, hogy a most újjonnan választott titkárok részére minden támogatást, segítséget meg kell adni. B.Kovács„elvtárs: Az elhangzott hozzászólásokkal egyetért. Az Írásos anyagot érdekesnek tartja. Ebben az anyagban ágazatonként van összegyűjtve a hozzászólás, a továbbiakban téma szerint kellene értékelni és csoportos titkárin elmondani, /beleértve a pártértekezleten elhangzottakat is/. A budapesti pártértekezleten szeretne hozzászólni, vagy ha erre nincs mód, hozzászólását Írásban beadni, Ágostonné elvtársnoÖrömmel veszi/ jelentkezését hozzászólás-----------ra-,-''iTTetv-e- 'ha arra nem leszűrnöd, annak irasos leadását.