Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1969-02-26

A párt, kormány politikájával kapcsolatos vélemények meg­ítélésénél -r a hangulati hullámzáson túl - figyelembe kell vennünk, hogy a vélemények rétegenként is megoszlanak:- a munkások egy kisebb hányada aktiv és tudatosan résztveaz a párt, tömegszervezetek munkájában. Véleményük jelentős szerepet játszik a közvélemény alakításában, személyes példamutatásuk, erkölcsi, politikai magatartásuk vonzerőt jelent. Körükben bizonyos fokú radikalizmus is tapasztal­ható, amely a proletárdiktatúra féltéséből fakad. Igénylik,hogy a felelőtlenséget elkövetőkkel szem­ben legyen határozottabb az intézkedés. " Komoly hibái at követhetnek el felelős beosztásban ^ lévő emberek büntetlenül ", ez a nézetek egyik ol­dala, a másik, hogy bizonyos állások, funkciók be­töltésénél " túl nagy a lazítás ", alacsony a kö­vetelmény a politikai megbízhatóság kérdésében. Felvetik erélyesebben kellene fellépni azokkal ^zem ben, akik ellenséges nézetek terjesztésével aláássák eddigi eredményeinket és ezzel növelik az elégedet­lenek számát, A munkások zömét a ma még kevésbé öntudatos munkás­réteg adja, akik a döntő kérdésekben helyeslik a párt" a kormány politikáját,de részletkérdésekben sok a bizonytalanság közöttük, A politikai munka- ^ bán passzívak,de egy-eéy politikai intézkedésre gyor.. san reagálnak és többségük akciókra mozgósítható. A pártszervezetek és tömegszervezetek agitációs, propaganda munkája nem elég intenzív. Pártnapokon kapnak tájékoztatót, a szocializmus építése, 0 nem - zetközi helyzet kérdéseiről, ily módon az utóbbi idő­ben viszonylag kevesebb is maradt a megválaszolatlan kérdés. Az egyéni agitáció sem kielégítő és főleg nem kez­deményező, mely azzal is összefüggésben van, hogy egy-egy üzemrészben, műszakban viszonylag kevés e pSlagok, tömagMerve,e« aktivistái ssé»a, adotaak olyan munkahelyek, ahol párttag nincs is. I 0 —j

Next

/
Thumbnails
Contents