Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1968-12-17

Jónás elvtárs: Egyetért azzal az észrevétellel,hogy az anyagban nincs eléggé kidomborítv a a gazda ág pártirányitása. Azonban ugy gondoltufi, hogy az anyag tartalma azt is jelenti,hogy az abban megjelöl , J? hajtott feladatok a közös munka eredményei. Nem akartuk talon válasz­tani a pártszervezet tevékenységét,mert annyira összeforrott a gazda régi vezetés és a politikai társadalmi szer ezetek tevekenysege. Rendszeresen minden hétfőn Hözös megbeszélést tartani ahol a :ovetíezo hét feladatait megbeszéljük. Ezentúl vannak olyan kerdesek,amelyek testületi ülésen tárgyalunk meg. Van a pártszervezetnek nagyon sok problémaja,mert vannak olyan munkahelyeink,amelyek más területi part­szerv irányítása alá (tartozik. Igen nehéz a velük való koordinálás* Narv súlyt fektettünk a pártellenőrzésre, azonban a feladatok előké­szítése terén van még tennivaló. Jelentős feladata ^ a ^ pártszervezetne fi ^ javítani éá hatékonyabbá tenni a tömegszer ezetek irányítását. Jelentős volt a pártszervezet ágit- prop tevekenysege a terineles kében. Radó elvtárs: Jónak tartja,hogy a problémákat Őszintén felvetették a VB. előtt. A nyereség kérdése vonatkozásában elmondja,hogy a partszer­vezet felé fontos politikai kérdés annak magyarazasa,hogy>az elkövet­kezendő esztendőben csak ugytudják biztosítani a jelenlegi nyereseg­­szintet, ha amögött komoly munkavégzés lesz. Nem tartja helyesnek a kategóriák között kialakult feszültséget sem, nem lehet jöttük ilyen 'különbséget tenni. Ugyanis az egyes kategóriában 24- 25 ooo FtaOkat fizetnek ki, ugyanakkor a harmas kategóriában, 16oo- lyoofet. Nem éri meg egy igazgatónak,hogy szembekerüljón a Dolgozo.©al. 1^e|egy­­szer azt tanácsolja, ha a partszervezet ele kerül a dolog akkor helyes a figyelmet felhívni a megfelelő munkavégzésre,hogy fedje a nyereséget a mögötte végző tevékenység. y Péntek elvtárs: A vezetőségválasztás alkalmával több esetben kint jártam a vállalatnál, érintkeztem a dolgozókkal, és az volt a véleményem,hogy a politikai aktivitás jónak mondható. Ugyancsak ezt mondhatom a vezetők közötti összhang vonatkozásában. Véleménye szerint abban,hogy_az együtt­működés igy alakulhatott,nagy szerepe van a pártszervezetnek is. Zachár elvtárs:Igaz,hogy a vezetés centrális,de>a jelentés nem tadja ' hűen visszaadni szt a helyzetet,ami a vallalabnal van.io megyében vannak munkahelyeink,ennek a szervezetnek^átfogása, irányítása a bérpolitikai intézkedések végrehajtása hosszú időt venne igénybe,ha a vezetési módszer nem ilyen lenne. Fegyelmi vonatkozásban a telephely vezetők kezében van a hatalom,javaslafctevesre joguk van.Pl. a jutalmat is egy összegben adjuk le és a helyi vezetés bírálja el,hogy kik azok, akik kiérdemelték. A centrális vezetés oka a nagy területi szétszóró­dás.ezzel együtt az üzemi demokratizmus nem szenved csorbát._Az l-ll ka­tegória nyeresége 8-lo ezer között van,a III.kategória 2 havi részese­dést kap. Varrnak olyan vállalatok a szakmán belül,ahol a nyereség to­­mege ennél kedvezőtlenebb#*^-lyen összegű kifizetésnél a. dolgozom meg— nyugszanak,mert maguk a bérek nem magasak. r n- 3 -L_ f e z]

Next

/
Thumbnails
Contents