Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1968-10-23

r n- 5 -Pl. a zászlóalj gyakorlótra a munkásőröket megadott időre berendelték, az erre való utasítást Hellő időben kiadtuk. Mégis a 2/5 szakasznál úgy ment le az utasítás, hogy fokozott harc­készültség von, maradjanak otthon ér várják a parancsot /e­­miatt mintegy falc a szakasznak otthon maradt/, A követke­zőkben a kiadott utasítások félreérthetetlenségc mellett az ellenőrzésre is nagyobb figyelmet kell fordítanunk# A fenyí­tések száma nem nagy, de annál súlyosabb. Két főt ki kellett zárni italozás, illefve külföldivel való erkölcstelen pénz­ügyi kapcsolat miatt# razenkiv ül több elvtársat figyelmeztettünk kisebb mulasztáso­­kart. Az "igazolt" hiányzások száma még mindig túl magas, az alegység parancsnokaink még mindig nem, illetve alig él­tek a részükre biztosított dicsérő és fenyitő jogkörükkel. Az utóbbi időben parancsnoki értekezleteken rendszeresen fel-., hívtuk a figyelmet a jogkör gyakorlására, aminek kedvező'ered­ményei már mutatkoznak. egyik fontos láncszeme a kikép- I záfe illetve a kiképzési program célkitűzése íné k~eláráse. A zászlósij©zidoig a jóváhagyott kiképzési tervben foglaltakat ujaradak nélkül, alapjaiban eredményesen végrehajtotta. A kiképzés sikeres végrehajtása fontos előfeltételének tekin­tért tettük az alegység parancsnokok és a törzs továbbképzését, ami­egyrészt a Budapesti Parancsnokság, másrészt a mi szervezésünk­ben történt meg. A Budapesti Parancsnokság szervezésében főleg általihos peda-J gógiai es módszertani ismereteket koptak a résztvevők, a zász­lóalj parancsnokság továbbképzései elsősorban az adott konkrét rcladat végrehajtását voltak hivatva előkészíteni. Ugy látjuk, hogy a továbbképzések során az alapvető célt sikerült elér­nünk, mert bővült a parancsnokok pedagógiái, módszerbeli is-, merete, javulás mutatkozik a kiképzés színvonala, szervezett­­aege teren is. A kiképzés Jtót legfontosabb ága, a lő-kiképzás. es a karhatalmi harcászat a többi kiképzési tantárgyat is ma­gukba foglal ják /pl. a karhatalmi harcászat a tereptant/. így ezek ismertetése képet ad az egész kiképzés helyzetéről. 'I • í —— -------------

Next

/
Thumbnails
Contents