Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1968-03-06

tat Jelenleg az előirányzott 10 házgyárból, Hl. panelüzemből 4 gyár '3íi,. már 1967-1968-ban működik, 3 gyár 1968-ban, 1 gyár 1969-ben és plos 2 Syár ^970-ben kezdi az üzemelést. p A BHK.II. (a Larsen-Nielsen) részére az alapterveket a TTI megbi­olyan zásából a BUYÁTI tervezte. A többi házgyár alapterveit a TTI dol­men gozta, ill. dolgozza ki. * A kiviteli alaptervek 3 gyár részére kidolgozás alatt vannak. A többi 7 gyár részére elkészültek a TTI tervezésében, illetve a ,K.) a TTI me6bizása alapján részben a BUVÁTI, LAKÓTERV, a Dunaújvárosi ittjáb} Pécsi Tervező Vállalatok tervezésében. Pú összegezve, 1970 után már 20 ezer, 1975 után kb. 40 ezer állami 'keze­­lakás fog épülni panelos technológiával. Tipizálás, lakótelep - városméretekben, . A nagyüzemi technológia maga után vonta a lakásépítés koncentrá­tOP fi lását, a nagyobb egységek, lakótelepek épitését. Ez felvetette a gyár-jellegü épületek városkompoziciós kérdéseit, vagyis azt, hogy a tipizálási folyamatot egy fokozattal tovább kell fejlesz­­' - |P teni, az épülettől, a lakótelepig, a városépítésig. A TTI ezen a téren is jelentős mértékben járult hozzá á~korszerű városépíté­szeti koncepció kialakításához, nemcsak elméletileg,hanem a konk­lezik rét feladat megoldásával. ■Jj I ^ I©2 Budapest két legnagyobb lakótelepe tervezésében közvetlenül köz­■k! remüködik. i ki, A Gazdáilcodó-uti 12 ezer lakásos lakótelep városrendezési tervta­nt' nulmányát a TTI dolgozta ki, majd a BUVÁTI-val közösen fejlesz­tették. Jelenleg a feladatot a BUVÁTI, a TTI szakértőjének bevoná­­: sával készíti. I a Káposztásmegyeri 18 ezer lakásos lakótelep városrendezesi ter­vére kiirt tervpályázaton az első dijat a TTI két dolgozójából és a BUVÁTI egy dolgozójából álló kollektíva nyerte. JgjX | Mindkét tervben uj koncepciót fektettek le; az épületek koncent- J 0 rálása, különböző szintszámú épületek alkalmazása, a középületek V] erős tömbösitése, az eddig elaprózott zöldterületek nagy egységbe való összevonása révén. Ezzel a lakóépületek egyik oldalán nagy : | 0 ' városias jelleg, a másikon a természettel való közvetlen kapcso- 1 ' í la.t érvényesül. | i 3 M r ~i j|Í& | I s \ V -

Next

/
Thumbnails
Contents