Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1966-11-09
n . Szerződésileg el vagyunk látva 66,5 millió forint értékű munkával, 46 millió a jelenlegi legetőségekből megy át a következő évre, a hiányzó rész biztosítása érdekében megfelelő intézkedéseket teszünk. Lehetőségeink nem rosszabbak mint az előző években. A lehetőségeket kedvezőtlenül befolyásolja az a tény, hogy ebben az évben a főhatóság nem adja ki a téli koordinációs tervet. Ez most az építőipari vállalatok körülményeihez igazodva, menetközben fog kialakulni. Objektív körülmény, hogy'az építőiparban az épitő munkák tervezett üteme általában eltolódik. Ez azért jelent nehézséget, mert egy-egy téli időszakban többször át kell ütem#zni a felállított programot. Ismerteti a téli feladatok súlypontját képező munkákat. Létszám tekintetében mintegy 2100 főt szeretnénk fog- 3 lalkoztatni, pillanatnyilag 2060 fő létszámmal rendelkezünk* Feladatunkat képezi az a törekvés, hogy a külső munkákat végezzük el és télire a belső munkákat tartalékoljuk. Biztosi tani kell a szabadvezeték szerelési csoport foglalkoztatását. Gyakorlatunkban uj feladatot jelent, hogy az előző években a légvezeték szerelését minden Üzem végezte, most pedig csak egy üzem végzi mintegy 190 fővel. Ha a téli idő úgy kívánja a létszám egy részét belső szerelési munkáknál kívánjuk foglalkoztatni. Feladatunkat képezi a munkaidő jobb kihasználásának megszervezése, mivel a téli időszakban rövidebbek a napok, sok a melegedés! idő is. Átfagyszabadság szervezésével nem foglalkozunk, általában nem irányozzuk elő, az elmúlt evekben is sikerült elkerülni. ^ Hiányosba segédüzemünk leterhelése, ennek érdekében a beérkező munkákból kiemeljük a gyártási lehetőségeket. Az üzemek vezetőivel és a szakszervezet bevonásával közösen tartottunk egy szállás felmérést. . Munkahelyeinken lévő szállásokat és szociális létesítményeket részben a generál vállalkozók, részben a megbízók bocsássák rendelkezésünkre. Fővállalkozói minőségben végzett munkáknál megfelelően felmértük a szükségleteket, intézkedéseket tettünk fűtés és egyéb problémák megoldására. A téliesités keretében a munkásszállásokon kicseréltük a pokrócokat paplanokra. í I Légvezetéki csoportunknál gondot jelent a melegedési és egyéb szociális problémák megoldása. Erre a célra kaptak 6 lakó kocsit, 3 emeletes barakot. 3 lakókocsit felújítottunk és további 5 db. felújítása folyamatban van. MÜnka és védőruha tekintetében a rendelkezésre bocsátott keret kielégíti szükségleteinket.