Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1966-01-05

r - ~i 1962-ben megjelent uj Büntető Törvénykönyv jelent meg, ami a bírósági Ítéletek megszigorítását tartalmazza. Gál elvtárs is abba a hibába esett a Fischer féle ügynél, hogy csak részben ismertette a tényt. Fischer 4 hónapig volt előzetes letartóztatásban, azután szabadlábra kellett helyez - ni, mert nem tudtuk bűnösségét kellően bizonyítani. A dollárt 3 napig kell a Nemzeti Banknak felajánlani. Azt mondta külföldi ismerősétől előző nap kapta, igy még a 3 nap nem telt le. Azt is bizonyítani tudta, hogy sok külföldön élő Ismerőse van. akiktől különböző szivesBégekért ajándéko­kat szokott kapni. A nyersbőrt 1957-ben egy ismerőse disszi­dált és az hagyta nála sózott állapotban. A szakértő meg­vizsgálta és megállapította, hogy a 4 q nyersbőr 400.-Ft-nál többet nem ér, mert széjjel foszlik mér. Maradt a polietilén zárolt anyag, ami miatt felelősségre vonható. A példa is bizonyítja, hogy a rendőrségre igen nagy feladat hárul a felderítő munkában és ezt központilag nem lehet irá­nyítani, de elvégezni sem. Ezen a köri^éken fokozottabban kell foglalkozni a deviza bűncselekmények felderítésével, mert 0* a turista forgalom igen nagy, főleg a szállodák környékén fordulnak elő csempészáruval való üzérkedések. A bűncselekményeknél a bizonyítottság égen fontos, a biróság anélkül Ítéletet nem hozhat, de az ügyészség vádét sem emel­het, ezért ehhez a rendőrségnek hathatós beavatkozására szük­ség van. Kis elvtárs: Hardicsal elvtárs helyett jelent meg a VB-n és kéri Kardicsai elvtárs nevében az elnézést, amiért nem jelenhetett meg, de más irányú elfoglaltsága nem tette lehetővé. A rendőri munkát értékelve elmondja, hogy a rendŐBsóg munkájában javulás tapasztalható. Előtérbe került a személyiség vizsgálata, ami igen fontos, mert a büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni, hogy megtévedtről, vagy megrögzött bűnözőről van-e szó. Mihályka féle esetre vonatkozóan. A biróság azért engedte sza­badlábra, mert a tárgyalási szakban nem látszott annak lehetősé­ge, hogy újból betöréses lopást fog elkövetni. Sőt kórházi beu­talót mutatott, hogy műtétre kell mennie, ezért engetük szabad­lábra • ra A bíróság az Ítéletnél elsősorban a bizonyitottságot veszi fi­gyelembe. vannak kétségek, amikot a vád nem nyer teljes bizonyí­tást ós igy kénytelen a biróság felmentést hozni.Van egy olyan álláspont, hogy mentsünk fel inkább 100 bűnöst, mint egy ártat­lant elítéljünk, örvendetes tény a VII. kerületnek, hogy egyet­len rablás sem volt 1965-ben, mig'más kerületben nap, mint nap fordulnak elő ilyen események; Ma már a bűncselekmények elkövetésétől visszatartó erő a társa­dalmi erkölcsi összefogás? amely a bűnözés csökkentéséhez vezet. Az utókezelés, amivel nekünk is problémáink vannak. Legtöbb eset­ben vállalati jogtanácsos kollégáinkhoz fordulunk, főleg olyan üzemekhez, ahol munkásszállás is van, hogy elhelyezzük a szaba­dultakat,Ezek sajnos spontán jellegű intézkedések.A jövőben ezek ¥ már nem lesznek alkalmassak ennek a kérdésnek rendezéséhez. Lázár elvtás: A rendőrség ós nyomozó szervek szakmai felkészültsógó­­vei foglqlkozik. A LAKÓTERV-nél valakinek ellopták a fizetését. A rendőrség vizs­gálatot folytatott. Hibát követtek el már azzal is, hogy a válla­lat vezetőségét erről nem tájékoztatták. Az üzemben megjelölt pénást helyeztek el és az is eltűnt. Majd mindenkit sorbaállítot­tak es átvilágítottak. i_ í _j

Next

/
Thumbnails
Contents