Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1965-05-19

J— __ —I- 7 -«*■ Az uj normák bevezetése azonban ezen a területen nem zökkenőmentes, ‘ a műszaki dolgozók nem tettek meg minden szervezeti előkészületet, hogy a dolgozók az újonnan megállapított normát teljesíteni tudjak* A szövetkezeti pártszervezetek munkája eppen ezen a területen mond­ható gyengének. Ebben az időben túlságosan lefoglalta őket, hogy a gazdasági vezetők 3?é6SÓdflL kevésbe elokeszioecb normák altal okozott : hatásokat ellensúlyozzák. Mivel a teljesítmény emelésébe® szükséges leltételek biztosítása háttérbe szorult, a dolgozók részére nem voltak az anyagi, műszaki feltételek biztosítva, igy egyes szövrbkézetetten nem a legjobb a hangulat a magyarázat után sem. y—^ i, , Más iparágak közül a nyomdáknál találkoztunk olyan jelenséggel, pl. az Egyetemi Nyomdában norma visszatartás történt, január, február hónapokban, ezért a szintmegállapitás alapjául a novemberi hónapot '“vették. Az Offset Nyomdában nem jó a hangulat az újonnan bevezetett normák után. A pártvezetőség véleménye is az, hogy 11 a normarendezés bércsökkenést jelent, a K.B, határozata nem ezt irja elő- és csak.a minőség rovására mehet az újonnan megállapított szint teljesítése. A normarendezésbe aktivan bekapcsolódtak a helyi szakszervezeti és KISa vezetőségek, aktivisták is. 1965* I* negyedévében 3.-2 anyagféleségtől eltekintve, a kerületi üzemeknél nem volt anyaghiány. Papirféleságekben nyomdáknál, papiri- . ra pari szövetkezetekben és a tervező vállalatnál / stencyl / hiány volt. Az 1965* I. B.ó. vállalati gazdálkodási eredményről, önköltség alaku­lásáról - a jelentés készítés időszakában - nincs módunk tájékoztatást adni. Erre a féléves jelentésben fogunk visszatérni. * \ * Készletrendezés tapagstalatai. A vállalatok megtették a szükséges,intézkedéseket az elfekvő anyagok feltárására és azok'értékesítésére. A készletrendezésnek van pozitiv eredménye, 10 ha^yloari vállalatnál a felmérés során jelentkező 2 millió Pt-s felesleges készletből már 700.000 Ft-s értékben átadtak .. más szervnek. A Közműépítőnél a 795-000 Ft-ból már 275,000 Ft-t érté­kesítettek. 1= — 3 6----------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents