Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1965-03-17
r n hogy a több km több forintot jelent számukra, több keresetet. De számtalan ilyen mozgalomról lehetne szólni, példának megemlíteni, amelyeket ma már sokkal jobban kiszélesítettünk. Azonban ma a PB segítségével ezek megoldása sokkal kisebb munkát igenyel, mint áz előtt. Amikor a K.B. 1964. decemberi határozatát le kellett vinni, ma mar nem ütköztünkfelyan ellenállásba, mint azelőtt. Ma megértik a tömegeink, támogatják elképzeléseinket, Megsem jelenthet ez egyáltalában megelégedettséget. Azzal együtt, hogy meg tudjuk állítani a demagógiát és másképpen viszonyulnak az alapszervezetek vezetőséget is a kérdésekhez, — regen nem álltak a gondok, problémáink mellé, — ezek olyan fordulatok, amelyeket nehezen lehet szavakkal alátámasztani. Mégis, rengeteg sok politikai munka van még hátra. A tömegek velemenye gyökeresen nem változott még meg, a pártszervezetek ezeknek a befolyása alatt már jobban kitörnek- mar megküzdenek egy-egy problémával, de a tömegek tudata még nem fejlődött ki texjesen olyan fokon, ahogyan azt mi szeretnénk. ^ Balogh József elvtárs; Tisztelt elvtársak! Amikor az anyag öszszeállitósa előtt megbeszéltük a brigádok anyagait, akkor is ugy merült fel a kérdés, hogy megfelel-e ez az"anyag a BPB napirendjének? Az átdolgozás után megállapítható, hogy célszerű volt, eredményes /volt a határozat. Ezt tények, eredmények bizonyítják* Péner elvtárs felvetette a lakaskérdest« Ez valóban nagy probléma, amit meg kell valamilyen formában oldani. Hogy arépB milyen kérdésekre kiváncsi, azt nem tudjuk. Részleteiben, külön, külön vállalatokra vonatkoztatva részletes adatok, tények kerültek az anyagba, mégis van kiegészítésre való. Nem látszik az anyagban az útkeresés, a módszerek kiválasztása, bar néhány helyen utal csak az anyag, az alapszervezeti válasz* tasoknal történt meg mégis az alapszervezetek kiválasztása. Elégj jelentős eltérések és különböző problémák jelentkeztek a 3 partszervezet tekintetében, ezek ma sem egyszintüek,” a jelentés pedig ugyfl néz ki, mintha a három pártbizottság egyszintű munkát végezne. $ Az FW pártszervezeténél sikerült a vállalaton belül kooperációt ra találni; megjavítani a pártszervezetek segitségét, pl# az egyes szolgalati agak együttműködése tekintében,; egyik nagy probléma volt hosszú éveken keresztül, hogy a szakszolgálatok ugy végezték munkájukat öncélúan, hogy a vállalati egységes szemlélet nem volt meg. Nem is ^lehetett beszélni közlekedési szemléletről, hanem a tervek alapján a maguk éves terveik végrehajtására törekedtek de nem a vállalati össztervek,összességének teljesítésére. Különösen megnehezítette ezt a tényt, hogy hosszú évekig 1949 okt*l-től 1959 júliusig a vallalat egyik főműhelye külön vállalatként működött. 1959-1963 között nem lehetett ezt a szemléletet megváltoztatni és nem a forgalom érdekeit, hanem a saját terveik teljesítésére törekedtek. Ez azért jelentős, hogy ma az elvtársak a különböző szakterületek kollektívái, a dolgozók zöme az egységes vállalati szempontokat 1 tekintik fo célként maguk előtt és ez egyre jobban kidomborodik. Rengeteg energiát szabadított fel az egységes üzemi pártbizottság létrehozása* Az egymással szembeni harcolás; a munkák alól való kibúvás, ami azelőtt a jellemzője volt a vállalatnak; a téli felkészülésre valo k0szülés, a kalauz nélküli közlekedés - vállalati szemszögből való latasa, - az 1964 évi tervek minőségileg sokkal jobban, egységes szemlélet alapján lett elkészítve, S lehetne ezeket sorolni.