Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1965-02-24

r “í ra — 3 *** v-Olyan észrevételt is tettek az elvtársak, hogy az alapszervezeti szemináriumokon, a-párt vezető szerepével kapcsolatban sok gondjuk v-n a hallgatóknak* rroblémáznak, hogy az alapszervezetek és az • egyes s^emelyek-gyakorlatilag hogyan érvényesíthetnék jobban a párt vezető szerepet, Különösen a gazdasági feladatok megoldásánál* Ezzel a.ieerdsssel kapcsolatban olyan téves nézetek is vannak, ho y gazdagé.-': gifeelyzetünk_rendezése elsősorban igazgatási feladat, érezhető pesz© ■ szimizmusról is beszámolták, sőt elhangzott olyan kijelentés is. 4.* yen Sazdasági helyzetben szégyen lelkesedni," És jobb a párt vezető szerepéről ihllább hallgatni,' ré?3Ze£P6laI6ul, a hátralévő időszak .eladatait a következőkben álla­píthatjuk meg: 1/ Gondosabb ellenőrzéssel és-meggyőzéssel küzdeni kell a nara/obb­­aranyu lemorzsolódás ellen, 2/ A feldolgozásra váró témák során visszatérve tisztázni kell. az ra eadig felmerült, meg nem értett, vagy téves nézeteket. Ezeket szakcsoportokon keresztül ismertetni, \ 3/ Az oktatási év második felében a tapasztalatokat felhasználva, hozza kell kezdeni a következő oktatási év előkészítéséhez. hogy az idén jelentkezett akadályokat elháríthassuk, . ' ' fe rafoS'térá-/; . fo-íréfolrérátSré "aráfi/SSréfififo// f'foá4£;;gré'''renfo:gfefogkréggrécrá? í k£.'. • 'g;g: '-té •' rá 1 # , *• N • 4 '. i ‘' 1 \ \ ~ > * ■ > \ > ii • |. ■ ;* ; ] > Áj - j í® í l WimiSK-llf: ■ i: ] oktatási bizottság i ' ' ' ra * ■ ?%• -.•* • ;d .j i ; ! 1 ■ . || i réft,1 ' . i . | L_ — jj,

Next

/
Thumbnails
Contents