Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1964-11-11
r n > • ./- 7 -végrehajósában - fokozni kell.erőinket, - Nem tudja, hogy a KlfoZ-nek adott feladatok az iskolareforra végrehajtásának, annak raegvalósit asának csak azok az összetevői, amit Kiss" elvtárs— nő elmondott, mert azon érdemes elgondolkodni. Éppen azért, hogy majd a megszülető Központi Bizoütsági határozat Budapesten ismertethető legyen és abból a feladatokat egységesen próbálják végrehajtani, A januári KB ülés után a Bp-i PB is fogja”valószínűleg ezt .vitatni, a határozat nyomán ismételten figyelembevéve a budapesti lehetőségeket, adottságokat. Göndör ec. kifejtet be, hogy a középiskola fejlesztése, ilyen körülmények között elsősorban budapesti feladat, ezzel minden keppen egyet_lehet érteni. Ezért azt hiszem, hogy helyes lenne, ha a budapesti adottságokat figyelemoevóve, - a határozat felra dolgozása alapján - fogalmaznánk meg a tennivalókat. j.iuzaraeIné el v barsno; Bár az anyagban is utalunk rá, de Farkasinszky elvGars nozzaszolasa is kimerítően tükrözi, hogy az a helyzet, amelyet vázol, mégis arra ösztönöz, hogy azt a problémát, ami megvan, enyhítsük. A középiskolai beiskolázásról van szó. Nagy létszáma általános felsőeagozatu osztályok középiskolai beiskolázása fokozott nehézségeket jelent. Jelenleg végez 1100 tanuló, de 1968-ra 1800 tanuló végzése várható, /"Ratkó-gyerekekM/ami 700 fős emelkedést jelent eleve. Azok a kerületek, amelyek középiskolai tanteretekben rendkívül gyengén állnak es zsúfoltak, mint a VII.került is, ennek a megoldása csak fővárosi szinten történhet. /Nem lehet elképzelhető, - s bár sok sok tárgyalás volt már e kérdésben - hogy ne hajtsák végre azt a budapesti PB-i határozató b, amely a körzetesítést rendeli el. Perspektívában az arányok néma gimnázium felé torlódnak, ezért azt sem tartja kizártnak, inkább szükségesnek, hogy szakközépiskola irányába kell a keretszámot biztositahi, pontosan kidolgozva az egyes kerületekre, amely^kerületek nem saját hibából, ilyen helyzetbe kerülnek, hogy évről, évre ne romoljon a beiskolázásai a kerületnek . A központi tanteremgazdálkodás, égető kérdés. Nemcsak középiskolai beiskolázás problémáját oldana meg, elenleg is a VTI.lcerü— lég a legjobban zsúfolt, általános középiskola területén. Naponta mondjak el az igazgabok, hogy milyen súlyos nehézségekkel küzdenek, fez a tanulok nevelbségi szintjére is rányomja a bél vegét. rt nincsenek meg a kellő feltételek. 600 gyermekünk van a külső kerületekben elhelyezve, mert nem férnek el a saját gyermekeink a sajat iskoláinkban. Nem sokat segit ezen az Alsóerdősor u. iskola lelepiuese sem. B]_moii(lb£ik; ma a Bob u. iskolában pl,, ho y nincs olyan nap, amikor^4—5 ablak ne törne be a folyóson, mert annyiia zsúfol bak az iskolai termek és folyosók. Többször cár— ■ gyalta mara Vegrehajbó Bizottság az 5+1-es oktatást. Mi már amikor a bpb lehetőséget adó cg, rendkívül fonom módon érzékeltette hogy ha nem. megy, hát nem megy, ne erőltessük. Mert az Athenaeum Nyomdában elhelyeztünk ugyan 300 gyermeket, ez azonban a népgazdaság szamara sem jo, eboől rendkívül kevés ment el nyomdásznak. _______________________________________________l_____________________________ L f