Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1964-09-23
r n « 5 -A kitűzött folaclato-kriak a végrehajtása általában eredné - nyes, azonban hiányod ságo?* is nehézségek is mutatkoznak , molyokét az év hátralévő ré :zébon neg kell szüntetni, 4 Hiányosság mutatkozik az ellenőrzés folyamatosagában. Ennek következtében elmaradtak a szükséges közbenső intézkedések; amelyek a .felmerülő nehézségeket megszüntethették volna. Pl, a LAKÓTÉR? a műszaki dolgozók adminisztrációs ■ munkáinak csökkentese céljóból dokumentációs csoport felállítását hat rózta el, E'kérdésben eddig semmi gyakorlati intézkedés nem történt, és a'pártszervezet még nem vére tette fel a felelősség kérdését. - A vizsgálat során találkoztunk olyan állásponttal, hogy egy feladat végrehajtásának7 elmaradását kizárólag objektív nehézségekkel magyarázták. Pl. Az Pi.Igz célul tűzte ki a vállalati életben nélkülözhetetlen ügyrendjének kidolgozását, március 31-5 határidőre. Hem fogadható el az az álláspont, hogy a felelős gazdasági személy egyéb irányú lekötöttsége miatt ezt a mai napig nem hajtották végre. "A munka- és tervfegyelem helyzetét szükséges intézkedésekkel meg kell szilárdítani"-szerű kitételek - annak ellenó - re, hogy'minden párthatározatban nagy súllyal szerepel e probléma, és a tervező vál" latoknál mindenütt bőven van tennivaló esen a téren is •- természetesen konkrét, kimutatható eredményt nem hozott sehol. Ezen a területen a vállalat feladata, hogy a munka szervezettségét ós az egyenlő - tes munkaellát o 11 oágct - mint a fegyelem alapvető tényezőjét - biztosítsa, re Igen jelentős tevékenycégi t -rülete a tervező vállalatok -•no# a műszaki fejlesztés és ezen keresztül az építőipari termelékenység'emelésére ir'.nyúló tervezési megoldások biztosítása. A IG. 1962. junius 29-i határozata szerint 1965- ro biztosítani kell, hogy a lakóházak ós kommunális épületek 60-70 %-át típustervek alapján építsék. Az áll ami la - kdsok tervezésénél a típustervek felhasználása 1962-63-bán már meghaladta a 70 %-os arányt. Az országos átlagon belül ■ 1963. év folyamán a LAICÓTERV által dokumentált lakások 93.3 %-a tipus adaptálás alapján készült. Nem'ilyen kedvező a helyzet a kommunális építkezések terén. Egyes'kommunális létesítmények csoportjában /általános iskola, évóda, bölcsödé/ megfelelő típustervek állnak rendelkezésre. Az irodaház, orvosi-egészségügyi intézményeiméi nem neg - felelő az ellátottság Az e területen megmutatkozó lemaradás következtében jelenlog - a TTI adatai áLapján ~ , az említett párthatározat komplex módon csupán 50-55 %-ban nyert végrehajtást, I _________________________________________á _| I