Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1963-07-17
% A párt- gazdasági és tömegszervezetekre hárul az a nagyfokú gondoskodás, ami szükséges a fiatalok marasztalás tekintetében* Nagyon romlik pl.^a fiuk- lányok aránya, holott nehéz fizikai munkát kell kifejteniük. Férfi munkaerőnk egyszerűen nincsen. Javit természetesen a helyzeten az évenkénti kis bérezési lehetőség, valamint az, hogy az üzleteket mind jobban próbáljuk télen fűteni. Nagyon sok embert, árra ösztönzött a nehéz tél, hogy alkalom adtán elmenjen a kereskedelemből. Jelenlegis közel loo főt tudna alkalmazni, de nincs jelentkező. Ezért is nagyon indokolt, hogy foglalkozzanak mind többet a fiatalokkal. Kedvezőbb a helyzet az áruházakban, ott már az utánpótlát kérdésénél is az a helyzet, hogy lényegesen jobb, Természetesen többet lehetne alkalmazni igy is, mint amennyi a jelentkező. Mind e mellett vannak.szakmák, ahol viszont ellentétje van, mert tulszufoltság mutatkozik. Ilyen néhány áruházunk is. Minőségi probléma. Kereskedelmi tanulónak azok jelentkeznek, akik igen rossz eredménnyel végezték az általános Iskolát és nem tudnak másutt elhelyezkedni, vagy továbbtanulni, vagy olyanok, akik az u.n. "divata* tos” szakmánál kimaradtak, nem vették őket fel. Saját vállalatát /VII,kér,Közért V,/ hozza példának, hogy ebben az évben háromszor annyi a nyugdíjazásba menők száma, mint pl. a tanulónak jelentkezett, lo egységgel foglalkoztunk, kis, nagy készletező és elosztó profilú kereskedelmi vállalatokkal. Nagyon jó lenne, ha megvizsgálnánk statisztika-szerüen, hogy a fiatalok milyen ágban lépnek előre, milyen a jó és milyen a rossz tapasztalat. Főként a negatív tapasztalatokat nem ismerjük. A 29 szocialista brigádból már 13 elnyerte a szocialista elmet. I | . : Csicsav elvtárs: Javasolna, hogy mivel jó néhány lényeges kérdés maradt valasz nélkül? próbáljuk a vitában a véleményünket kifejteni. Megismétli, hogy milyen kérdések maradtak megválaszolatlanul. Fürthné elvtársnő:Elsősorban a Gyermekélelmezési v.-/Tóváobiakban ^ 'Gyek'. 7 tóól" írF'Tkrálatokrólkivón szólni. A kereskedelmi vállalatok jellege sokoldalú. Nagyon nehéz a saját vállalatukat, mint kereskedelmi vállalatot besorolni. Az anyagot nem tartja túl alaposnak, ^em elég alaposan vannak megvizsgálva szegyes kérdések, ez á benyomása. Nagyon gehéz a pártszervezetek helyzete- és ez abból adódik, hogy a ker.KIS Bizottság nem ad és nein adott sok segítséget a kereskedelmi vállalatok KI3z szervezeteinek. Pl-nak elmondja, hogy vállalatuknál évek során .próbáltak kinevelni egy KISz-titkárt, most, hogy úgy nézett ki, hogy jó iesz, most a KISz Bizottság elvitte társadalmi munkatársnak. Ebből az következett, hogy az elvtársnő sem a tanulmányi eredményét nem javította, hanem erősen lerontotta, mert meg is bukott, másrészt a GYBK-nél végzett KISz-titkári teendőit is teljesen mellőzi, mert nem. tud annyit elvégezni. Az a kérésük, hogy a KISZ Bizottság mentesítse a társadalmi munkatársi funkciója alóí ■ az elvtársnőtj mert ők az egész Bp. területén szét vannak szórva,. s az*elvtársnő nem sud másképpen dolgozni. Van sok eredmény, javulás, de nagyon sok segítséget kérnek és várnak a kér,Kisz Bizottságtól. Nincs a GYEK-nek egy kultúrterme, - s ez-ál -alános jellemzője a kereskedelmi vállalatoknak - ahol össze tudnának jönni, c—^ : 7.- 6 -